Ragadozót láttak Kaposváron, riasztották a vadászokat

• 2024. szeptember 12., csütörtök •
Elszaporodott az aranysakál Somogyban.
Ragadozót láttak Kaposváron, riasztották a vadászokat

Évek óta lehet arról hallani, hogy rendkívüli módon elszaporodtak az aranysakálok Somogyban. Arról eddig azonban még viszonylag kevés volt az információ, hogy a ragadozók urbanizálódnának. Nemrégiben Kaposváron, belterületi utcákon láttak sakált – írja a Somogy Vármegyei Hírportál.

A Kaposvári Közlekedési Zrt. telephelyén és a közelében figyeltek meg egy egyedet. Csillag Gábor, a város jegyzője megadta a kilövési engedélyt a Zselici Vadásztársaság számára, amelynek kijelölt vadásza szeptember 3. és december 31. között ejtheti el az állatot - írja a Magyar Nemzet.

– Még nem ejtettük el a sakált – mondta Balogh Ákos, a Zselici Vadásztársaság elnöke. Hozzátette:

nem jellemző a sakálra, hogy bemerészkedne a városi környezetbe, de azt fontos tudni róla, hogy a legintelligensebb ragadozó, egyúttal nagyon óvatos is.

Életmódját tekintve többnyire napnyugta után mozog, falkában vadászik.

– A területünkön is vannak, évente körülbelül harmincat hozunk terítékre. Az éves tervben előírt számokat igyekszünk teljesíteni – tette hozzá a mintegy nyolcezer hektáron gazdálkodó vadásztársaság elnöke.

A magyarországi környezeti feltételek mellett nem jellemző, hogy lakott területekhez ilyen közel húzódik az aranysakál, de nem is ismeretlen – hívta fel a figyelmet Lanszki József, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet természetmegőrzési tanszék professzora.

– A faj képes kihasználni az urbánus környezet előnyeit, ezért Délkelet-Ázsiában több olyan város is ismert, ahol jellemző a sakálok jelenléte. Elsősorban azokon a területeken fordulhatnak elő, ahol parkok, nagyobb összefüggő növényzettel rendelkező részek vagy bolygatatlan, műveletlen kertek vannak. Ezeket búvóhelyként tudja használni – magyarázta a szakértő. Szerinte 

a jövőben számítani kell arra, hogy a sakálok megjelenhetnek lakott területek közelében is, ám tartani nem kell tőlük.

 A leggyakrabban az figyelhető meg a GPS-jeladós példányoknál is, hogy a területet kereső egyedek merészkednek lakott terület közelébe.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: MTI/Kovács Attila)
Fotó: MTI/Kovács Attila

közösség

további frisss

lap tetejére