Ötmilliárd forint értékű fűtési támogatást jelentett be a kormány

• 2024. szeptember 11., szerda •
Idén is ötmilliárd forint keretösszegben igényelhetnek az önkormányzatok támogatást a tűzifaprogram keretein belül Navracsics Tibor bejelentése alapján.
Ötmilliárd forint értékű fűtési támogatást jelentett be a kormány

Navracsics Tibor, Magyarország területfejlesztési minisztere a Facebookon jelentette be a közelgő fűtési szezonra igényelhető támogatások mértékét. Az egykori miniszterelnök-helyettes arról számolt be, hogy a rászorulóknak kiosztott tűzifára és kőszénre szánt összeget idén 5 milliárd forintban állapították meg, amelyből 2300 önkormányzat részesül - írja az Index.

Tudjuk, hogy sokan vannak, akik nem engedhetik meg maguknak azt, hogy alaposan befűtsenek télen. Éppen ezért 2011-ben a kormány úgy döntött, hogy olyan szociálistűzifa-programot indít, amelynek keretében tűzifát, illetve kőszenet ad a rászorulóknak

– mondta a miniszter. A 13 éve induló szociálistűzifa-program eleinte 800 millió forint értékben tette lehetővé a tűzifa igénylését, amit idén 5 milliárdra tornáztak fel. Ebből az ország településeinek nagyjából kétharmada részesülhet idén. A fűtőanyagra szánt támogatást a rászorulók az önkormányzatoknál tudják megigényelni.

Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére