Óriási mértékben emelkednek a közlekedési bírságok

• 2024. augusztus 07., szerda •
Átlagosan 50 százalékkal nőnek a közlekedési bírságok augusztustól, így a szabálytalan előzésért például 39 ezer forint helyett 65 ezret kell majd fizetni. Aki pedig jogtalanul elfoglalja a mozgáskorlátozottak parkolóhelyét, az 100 ezer helyett 150 ezres büntetéssel számolhat.
Óriási mértékben emelkednek a közlekedési bírságok

Egy, a Magyar Közlönyben megjelent korábbi rendelet szerint jelentősen emelkednek a közlekedési bírságok, ugyanis augusztus 15-től a legkisebb közúti bírság 50 ezer, a legnagyobb pedig 468 ezer forint lesz - írja az Index.

Emelkednek egyes közlekedési szabálysértések után a bírságok, aki például jogtalanul áll mozgáskorlátozott helyre az 156 ezer forintos bírságra számíthat, aki a kocsiban telefonál, annak 52 ezer forintot kell fizetnie, aki pedig megáll az autópályán, 78 ezer forintos csekket kap majd – derült ki a Tények riportjából. 

Az emelkedő bírságok hírére a csatornának nyilatkozó szakjogász azt mondta, ez majd arra készteti az autósokat, hogy többször is átgondolják, érdemes-e szabálytalankodniuk. 

A büntetés mértékének – amely jelen esetben a megelőzést szolgálja – minden esetben van visszatartó ereje, például, ha valaki azt mérlegeli, hogy beálljon-e egy mozgáskorlátozott helyére, vagy sem

– mondta el Borbély Zoltán, hozzátéve, hogy az elrettentés azért fontos, mert a legtöbb balesetet a szabálytalanul közlekedő autósok okozzák. 

Duplán kell fizetni, ha nem tartjuk be a szabályokat

Amennyiben egy autó műszaki érvényessége lejár, attól függően, mennyi ideje nem érvényes,több bírságösszeg is lehetséges. Ha 3 és 6 hónap közötti, akkor 31 200 és 62 400, ha fél és egy év közötti, akkor 39 600 és 78 ezer, ha pedig egy évnél régebben járt le a műszaki engedély, abban az esetben 46 800 és 93 600 forint közötti a bírság mértéke.

Szabálytalan megállásnál sem egységes a csekken szereplő szám:

  • megállni tilos táblánál: 15 600−31 200 forint;
  • jogosulatlan várakozás mozgáskorlátozottnak fenntartott helyen: 65 000−156 000 forint;
  • autópálya vagy autóút úttestén vagy leállósávjában: 32 500−65 000 forint;
  • kijelölt gyalogos-átkelőhelyen: 39 600−78 000 forint;
  • úttest kereszteződésétől öt méterre: 26 000−52 000 forint.

A gyorshajtás büntetési tételei az alábbiak szerint változnak augusztus 15-től 50 kilométer per óra sebességhatárig:

  • 15–25 kilométer per óra közötti túllépés esetén 39 ezerről 50 ezer forintra nő;
  • 25–35 kilométer per óra közötti túllépés esetén 58 500 forintról 70 ezerre változik;
  • 35–45 kilométer per óra között 78 ezerről 100 ezerre nő;
  • 45–55 kilométer per óra között 117 ezerről 140 ezerre emelkedik;
  • 55-65 kilométer per óra között 169 ezerről 210 ezerre változik;
  • 65–75 kilométer per óra között 260 ezerről 312 ezerre emelkedik;
  • 75 kilométer per óra felett pedig 390 ezerről 468 ezerre nő. 

100 kilométer per órás sebességhatár felett pedig az alábbiak szerint alakulnak az árak: 

  • 20–35 kilométer per óra közötti túllépés összege 39 ezerről 50 ezerre változik;
  • 35–50 kilométer per óra közötti túllépés összege 58 500 Ft-ról 70 ezerre nő;
  • 50–65 kilométer per óra között 78 ezerről 100 ezerre emelkedik;
  • 65–80 kilométer per óra között 117 ezerről 140 ezerre nő;
  • 80–95 kilométer per óra között 169 ezerről 210 ezerre változik;
  • 95–110 kilométer per óra között 260 ezerről 312 ezerre növekszik;
  • 110 kilométer per óra felett pedig 390 ezerről 468 ezerre emelkedik.

Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére