Németország kiléphet az Európai Unióból – magyar szál is előkerült a tervek közül

• 2024. szeptember 03., kedd •
Az AfD vezetője szerint továbbra is opció a „Dexit", ha az Európai Unió nem fogadja el végre, hogy nagyobb szüksége van Németországra, mint a németeknek az EU-tagságra.
Németország kiléphet az Európai Unióból – magyar szál is előkerült a tervek közül

Az AfD nem radikális vagy szélsőséges, de Németország EU-ból való kilépése továbbra is lehetőség marad – többek között erről beszélt a La Repubblicának adott interjújában Alice Weidel, a párt vezetője - olvasható a Mandineren.

Németországnak nincs szüksége az Európai Unióra a túléléshez, épp ellenkezőleg, az Uniónak van szüksége Németországra

– szögezte le a politikus, aki megjegyezte, a választási sikereket követően is megpróbálják elszigetelni az AfD-t, amivel sérül az ország demokratikus kultúrája. Hangsúlyozta, ezzel figyelmen kívül akarják hagyni a választók egyértelmű törekvését a jelentős politikai változásokra.

Az olasz újságíró rákérdezett arra is, hogy még mindig reménykedik-e a csatlakozásban a Patrióták Európáért pártcsaládhoz, amire Weidel úgy felelt, nem vetődött fel ez a kérdés, ráadásul már meg is alapították saját csoportjukat.

Nyitókép: MTI/EPA/Hannibal Hanschke
Forrás: mandiner.hu

közösség

további frisss

lap tetejére