A „tetthely”
A Duna partján felépült Nemzeti Atlétikai Központ valóban a sportok királynőjének szentélye. Belépve a stadionba valami egészen varázslatos hangulat ragadja meg az embert. A világ harmadik legnagyobb sporteseményének megfelelően színes kavalkád jellemzi a szektorok környékét. Angol, német, spanyol lengyel, olasz, horvát, s még ki tudja, hányféle nyelven szállnak a szavak a levegőben. Felérve a helyünkre, elfoglaljuk kényelmes székeinket, s széttekintve a stadion karéjaink egyszerűen azonnal elragadja a nézőt a hangulat. Az egyik egyenes mellett éppen a női távolugró verseny zajlik, a mási oldalon a férfi sprinterek elődöntői folynak. Mindeközben a hosszútávfutók a 33 fokos hőségben a 10.000 méteres fináléban „gyilkolják” egymást. A vidám nézősereg pedig – nemzeti hovatartozástól függetlenül - bízatja, űzi, hajtja a sportolókat. A legkisebbet ugró, a legutolsóként beérő futót is tapsvihar köszönti.
A dobóóriások
Ám mindez semmiség ahhoz képest, amikor az egyik földszinti bejáraton megérkeznek a kalapácsvetők. Óriási hangrobbanás rázza meg az arénát, amikor nemzetiszínű melegítőjében észreveszik Halász Bencét. Valljuk meg, hogy nincs irigylésre méltó helyzetben a 26 éves klasszis. Az egész magyar közvélemény tőle várja hazai rendezésű világbajnokságon az érmet. Szerencsére Bencét ismerve tudom, hogy ő a döntőt próbálja nem teherként, hanem lehetőségként megragadni. S milyen jól is teszi! Már a bemelegítő dobásoknál látható, hogy kirobbanó formában van. Persze az ellenfelek is mostanra próbálták időzíteni a csúcsformát. Riválisokból nincs hiány, ott van az 5-szörös világbajnok lengyel Fajdek, a szintén polák Nowiczki, a világranglista 2. amerikai Winkler, az ukrán Kokhan és a selejtezőt megnyerő új üstökös, a kanadai Katzberg.
A finálé
A finálé első dobója, Fajdek nem sokat teketóriázik, mindjárt egy kerek 80 méteres dobással próbálja sokkolni a riválisokat. Ám erre a mi Bencénk – akit ötödikként szólítanak – mit sem ad. A közönség hatalmas, ütemes tapsolásától kísérve 80.82 méterre hajítja a szert! Tombol a lelátó, lengenek a piros-fehér-zöld zászlók, mindenki eksztázisban van. Az első kör végén a mi fiúnk az élén, a második kísérelte a hálóban landol, de harmadikra alaposan betalál. 81.02 méter áll az eredményjelzőn, mai új egyéni csúcs, Bence ki is rohan edzőihez, Németh Zsolthoz és Németh Lászlóhoz és összeölelkeznek. Ahogyan nézőtéren mi DOBÓ SE-sek is, ahogyan mondani szokták boldog-boldogtalannal. Azután jön egy kis hidegzuhany, percekkel később – lengyel óvásra- elveszik a dobást. Itt-ott füttyszó hallatszik, mi is kissé letörtek vagyunk. De ez nem számít, mert Halász Bence teszi a dolgát továbbra is, újabb 80 feletti majd egy alig az alatti dobás jön. közben az új csodagyerek, a kanadai Katzberg egy 81 méter feletti kísérlettel átveszi a vezetést, sőt az olimpiai bajnok Nowicki is megelőzi a mi fiúnkat.
Siker és boldogság
Az nem lehet, hogy az a hatalmas munka, amit a fiúk elvégeztek s ez a remek versenyzés ne érjen érmet- fut át rajtam a gondolat. Amikor az utolsó körben a 4. helyen álló, ötszörös világbajnok lép a körbe, magunkban csendben imádkozunk. S, igen, imánk meghallgatásra talál, a dobás ezúttal kevés az előrelépéshez, BENCE ÉRMES! Már így áll a dobókörbe, hátha jön egy legendás utolsó kísérlet. A publikum szenzációs, bár javítani nem sikerül, mégis 35.000 ember felállva köszönti a bajnokot, mert a mi szemünkben Halász Bence bronzérme igenis győzelemmel ér fel! Hamarosan – igen éppen nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án - egy piros-fehér -– zöld zászló kerül a mi fiúnk vállára, aki a győztes kanadaival, megköszönve a csodálatos biztatást tiszteletkört fut. Cseng-bong a lelátó népe, zúg a RIA-RIA- HUNGÁRIA! Mindenki maradéktalanul boldog és büszke magyar, köszönhetően ennek az igazán szerethető, alázatos, a sikerért megszakadni képes, mindenről lemondó 26 éves fiatalembernek, aki előtt még sok szép siker áll.
EPILÓGUS
A kötelező doppingvizsgálat, a sajtótájékoztatós és más elfoglaltságok miatt csak jóval később sikerül gratulálni a szenzációs szerepléshez. Amikor a közönségről kérdezem, akkor ezt mondja.
- Elképzelhetetlenül soka jelentett ma a közönség támogatása, nagyon köszönöm mindenkinek, aki ma kijött a stadionba és azoknak is, akik a tv előtt szurkoltak. Beszélgettem több atlétatársammal is, és arra jutottunk, hogy ami a versenyzést illeti mi egyszerűen nem így szocializálódtunk. Az amerikai sportolóknak természetes, hogy tömött lelátók előtt versenyezzenek, de nekünk nem. Igaz én már több világversenyen megtapasztalhattam a szurkolók erejét, de ez itthon, ilyen szenzációs publikum előtt egészen más! Ami az eredményemet illeti, nagyon boldog vagyok, s remélem, hogy még nem vagyok a csúcson. A következő nagy feladat a jövő évi párizsi olimpia lesz, ahol szeretnék maradandót alkotni!
