Közeleg a húsvét. Nem a locsolkodós, tojásokat keresős és nyulazós. Hanem az, amely arra emlékeztet, hogy Isten fia feltámadott. Emiatt én is kicsit jobban magamba nézek, átértékelem a világot és mindazt, ami benne foglaltatik. Böjtös Gábor írása a mandiner.hu-n.

Nézem például a The Chosen című sorozatot, mely a közösségi gyűjtésnek köszönhetően mutatja be Jézus életét, hatásait tanítványaira és az emberekre, és azon gondolkodom, hogy mennyire követjük tanításait? És persze nem azokra gondolok, akik egyáltalán nem hisznek benne, vagy esetleg még a vallás ellen is beszélnek.

Azokra gondolok, akik a jobboldalt képviselik, a konzervatív értékeket. Vagy akár a polgári karaktert. Olvasom a jobboldali írásokat a médiában, a fórumos és közösségi hozzászólásokat az interneten, és arra gondolok: 

Jézus vajon mit mondana, ha mindezt látná? Szerintem nem örülne. 

Mi örülnivaló van abban, ha a magukat jobbnak vallók magukból kikelve gyaláznak másokat, mindenhez és mindenkihez van legalább egy általánosító, a saját frusztrációikat betűkbe öntő szavuk? Mindenféle jelzővel illetik, felakasztják, megfenyegetik, Dunába lövik, kiközösítik, a családfáját emlegetik. Lipsi, libsi, hibbant, beteg fasz, rohadék, dögölj meg, buzi, köcsög, faszfej, kurva, komcsi, libbant, aberrált, kancsó…

Ez szerintem nem a keresztényi hozzáállás, nem méltó a jobboldalhoz.

Mert mit is mondott Jézus a nyájról és a 99 mellett a 100., elveszett juhról? Azt, hogy utóbbiért megy el, hiszen a másik 99 már megvan. Ha valaki nem a nyáj része, akár mert soha nem is tartozott oda, akár mert eltávolodott, akkor sokkal fontosabb az, hogy megmentsük. A vérmes beszólások és a másik válogatott jelzőkkel illetése, saját erkölcsi felsőbbrendűségünk emlegetése alkalmas arra, hogy bárkit is megmentsünk? Nem. 

Az a mód alkalmas, ha tisztelettel és szeretettel, odafigyeléssel beszélünk másokkal. Nem legyőzni és meggyőzni akarjuk, hanem megmutatni, miért a jobboldal a jobb oldal.

“Aki megüti a jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is!” “Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket.” Ki mikor cselekedett utoljára e tanítások alapján? 

Ítélkezünk minden egyes nap mások felett, mert másképpen gondolkodnak,

más a véleményük, másképpen élnek, olyan dolgokkal foglalkoznak, amikkel mi nem. Van-e jogunk így tenni? Jobbak vagyunk-e bárki másnál, érünk-e többet bárki másnál, ha még a legalapvetőbb tanításokat sem vagyunk képesek elsajátítani?

Hajszoljuk a pénzt, az élvezeteket. Mégis ítélkezünk. Pedig megtehetnénk azt is, hogy elfogadjuk: más így gondolja. Megmutathatnánk, hogy tényleg jobbá próbálunk válni, erőszaktól és indulattól mentesen, pozitív értékeket és üzenetet közvetítve Isten fia által, aki életét adta értünk és bűneinkért. Nem szükségszerűen a bal a rossz, inkább a balsors, amit közösen teremtünk meg az állandó vádaskodással, rágalmazással, bemocskolással és háborúzással.

Lehetne ezt csendben és békében tenni. Lehetne úgy, hogy soha nem védjük azt, aki bántalmaz, aki erőszakot tesz, aki rabol és lop, mindegy, hogy kihez tartozik. Lehetne építkezni a rombolás helyett. Megmutatva egy jobb alternatívát, amelyben aki hívő, igyekszik jól és jókor cselekedni, közben nem kérkedve megmutatni azt, hogy ő jól cselekszik. Lehetne az “ellenség” felé fordulni, jobbot nyújtva, ha pedig nem fogadja el és esetleg támad, akkor egyszerűen türelmet mutatni, legrosszabb esetben továbbállni. 

Cinizmus nélkül, ami a modern világban pont úgy mérgezi a lelket, mint a számtalan káros ideológia, mely mindenhonnan zúdul ránk. 

De lehetne az is, hogy szimplán bárki felé odafordulunk, aki másképpen létezik, és bizonyítjuk azt, minket ez nem zavar. Mi csak valami jót hirdetünk és terjesztünk. Nem bírálunk, nem ítélkezünk, mert az nem a mi feladatunk. De mindenkit szívesen látunk magunk között, aki valami jót szeretne cselekedni.

Farkasok járnak közöttünk és a legjobban ők üldözik el a juhokat, minden egyes századikat, amely megmentésre szorul. Foglalkozhatnánk azzal, hogy ezt észrevegyük, bármennyire nem akarjuk. Mert könnyebb elfordulni akkor, amikor valaki mocskos eszközökkel szembeszáll azzal, aki velünk ellenséges. 

De lehetne az is, hogy húsvét alkalmából nemcsak Jézus támad fel, hanem a keresztény szellem, 

maga a jobboldal és a konzervatív értékrend is. Egységesen odaállva egy eszme mögé, mely azt hirdeti, hogy boldogok a békességre igyekezők. Akik nem panelproliznak a cikkekben és nem mocskolódnak a fórumokon, a hozzászólások között, hanem elmondják, mi lenne a helyes, hátha valaki akkor arra az útra lép. És ha mind megpróbálnánk azon az úton járni, együtt előbbre is jutnánk. De ahhoz az egón kéne felülemelkedni és a hirtelen indulatokon. Mindazon a gonoszságon, ami körülvesz minket. Vajon menne még? Vagy oda minden remény?