Melyik a legnépszerűbb öt egyetem?

• 2024. július 03., szerda •
A legtöbb jelentkezőt idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) vonzotta, a maradék négy helyből hármat vidéki egyetemek zsebeltek be, majd az ötödik helyen szintén egy fővárosi intézmény zárta a rangsort – derül ki a Világgazdaság összesítéséből. Azonban nehéz előre megjósolni a ponthatárokat, amelyet most ráadásul az is bonyolítja, hogy a diákoknak az intézményi pontok miatt minden egyetemen mást lehet számolni pontszámul. A határidő is közeleg: a jelentkezőknek az ügyintézésre legkésőbb július 10-ig lesz lehetősége az e-felvételiben.
Melyik a legnépszerűbb öt egyetem?

A jövő héten, a középfokú szóbeli vizsgák végeztével lezárul az idei érettségi időszak, július 24-én pedig az is kiderül, kit hová vettek fel a felsőoktatásba. Idén 120 990 diák sorsa dől el, amikor kihirdetik az egyetemi ponthatárokat. Ennyien jelentkeztek ugyanis valamelyik egyetem 2024 szeptemberben induló alap-, osztatlan vagy mesterképzésére. A legnépszerűbb öt egyetem között fővárosi és vidéki intézmények egyaránt szerepelnek - írja a Magyar Nemzet.

De melyik volt a legnépszerűbb öt egyetem? A Világgazdaság összesítése szerint, az Oktatási Hivatal korábbi közlése alapján a jelentkezők 67 százaléka alapképzésre, 20 százaléka mesterképzésre, 10 százaléka osztatlan szakokra, 3 százalék pedig felsőoktatási szakképzésre jelentkezett. Népszerűek a gazdálkodástudományi képzések, de nőtt az érdeklődés a pedagógusképzések iránt és a műszaki, informatikai, valamint a természettudományi képzési területek iránt is.

A legtöbb jelentkezőt, összesen 17 080 főt idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) vonzotta; amit a három legnagyobb vidéki egyetem követ.

A második legnépszerűbb felsőoktatási intézmény 9950 jelentkezővel a Debreceni Egyetem, a harmadik a 8395 jelentkezőt vonzó Szegedi Tudományegyetem, a negyedik pedig 7292 jelentkezővel a Pécsi Tudományegyetem. Az ötödik legnépszerűbb felsőoktatási intézmény a budapesti székhelyű Budapesti Gazdasági Egyetem lett 6729 jelentkezővel.

Az Eduline egyébként arról számolt be, hogy hiába évek óta a legnépszerűbb hazai egyetem az ELTE, idén mintegy 1800 fővel kevesebb, csupán 10 820 diákot vehetnek fel állami ösztöndíjas helyre.

A legnépszerűbb szak 6801 jelentkezővel ezúttal is a gazdálkodási és menedzsment alapképzés volt, amelyet a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is olyan képzések követtek, mint a pszichológia, a jogász, az ápolás és betegellátás, valamint a kereskedelem és marketing szakok.

Mint az a sajtóban számos helyen már megjelent, idén nehéz előre megjósolni a ponthatárokat. A mostani helyzetet az is bonyolítja, hogy a diákoknak az intézményi pontok miatt minden egyetemen mást lehet számolni pontszámul, hiszen egyetemenként változik, hogy például mennyit ér egy nyelvvizsga, vagy hány pontot ér az emelt szintű érettségi.

Az ügyintézésre legkésőbb július 10-ig lesz lehetőség az e-felvételiben, ami azt jelenti, hogy feltölthető a jelentkezési határidőt követően szerzett dokumentum, módosítható a jelentkezési helyek sorrendje, igaz, csupán egy alkalommal. Egyszer módosíthatók a jelentkezések egyes adatai, valamint visszavonható egy-egy, vagy az összes jelentkezési hely is.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTVA/Faludi Imre)
Forrás: magyarnemzet.hu

közösség

további frisss

lap tetejére