Pénteken ott voltunk a gépiparisok, a kanizsaisok és a Horváth Boldizsár Szakképző Iskola ballagásán is, szombaton délben pedig a Művészeti Szakközépiskola végzősei is elballagtak.
Pénteken ott voltunk a gépiparisok, a kanizsaisok és a Horváth Boldizsár Szakképző Iskola ballagásán is, szombaton délben pedig a Művészeti Szakközépiskola végzősei is elballagtak.
500-500 ezer forinttal járult hozzá a civil szervezetek karácsonyához az áruház, és további több százezret dobtak össze az adventi hétvégéken a vevők is.
December 29-én este a Szent Márton-templomból induló gyalogos zarándoklattal kezdődik az ünneplés, majd a Székesegyházban celebrál szentmisét dr. Székely János megyéspüspök.
Izland elnöke bemutatta szombaton az új kormányt, és kinevezte miniszterelnöknek a szociáldemokrata párt vezetőjét, Kristrún Frostadóttirt. Az ország történelmében először fordult elő, hogy az elnök,
Egy újbudai tilosban parkolás miatt indult eljárás közben keveredett vitába a kerület alpolgármesterével, majd baleseti helyszínelőnek nevezte magát.
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján 2024 októberében a bruttó átlagkereset 637 ezer forintra emelkedett.
A Terrorelhárítási Központ egységei jelen vannak a vidéki és a fővárosi karácsonyi vásárokon, a Szent István-bazilika és a Vörösmarty tér környékén is – közölte a szervezet az MTI-vel.
A gázolás elkövetője, az ötvenéves Taleb A. állítólag úgy érezte, hogy a szaúdi hatóságok üldözik, és azt állította, hogy megölik, ha visszatér hazájába. A német rendőrség tavaly decemberben feljelentést ...
A Volkswagen átfogó átalakítást jelentett be németországi működésében, ami 35 ezer munkahely fokozatos megszűnését és gyártási kapacitások csökkentését foglalja magában, miközben elkerülték az azonnali ...
Bő egy hónapjuk maradt azoknak az autósoknak, akik a jelenlegi áron szeretnék még műszaki vizsgálat alá vetni a járműveiket, 2025 februárjától már jóval magasabb áron tehetik meg. Többek között a forgalmi ...
A forgalom már zavartalanul halad az 1-es főút érintett szakaszán.
Az uszoda alkalmazottja beismerte tettét.
Az Országgyűlés elfogadta a Büntető Törvénykönyv módosítását, amely megszünteti a gyilkosságok elévülését, függetlenül az elkövető életkorától. A törvénymódosítást a Till Tamás-gyilkosság ügye miatt terjesztették ...