A marcali rendőrök rablással és betöréssel is gyanúsítják azt a 30 éves lengyeltóti férfit, akit testvérével együtt fogtak el kedd délelőtt Nemesdéden - számolt be róla a police.hu.
A Somogy megyei felderítők, nyomozók és a MEKTA bevetési egység segítségével végrehajtott akció előtt a fivérek még egy népszerű videómegosztó platformra feltöltött videóban üzentek az őket üldöző rendőröknek, örömük azonban nem tartott sokáig.
A rendőrkézre került testvérpáros idősebb, az országos körözési listán is szereplő tagja a megalapozott gyanú szerint október elején, egy Nemesdéden parkoló autóban várakozó nő nyakából próbálta meg kitépni aranyláncát, melynek során ököllel meg is ütötte áldozata kulcscsontját.
A rablás kísérletén túl két közeli pince feltörésével elkövetett lopás miatt is kihallgatták az egyenruhások. A betöréseket öccsével közösen követte el, ezért a nyomozók – őrizetbe vételük mellett - mindkettőjük letartóztatását kezdeményezték. A testvérek további vagyon elleni bűncselekmények elkövetését is beismerték.

Forrás: tenyek.hu