Meghalt Solti Antal, a magyar tőrvívás meghatározó egyénisége

• 2024. július 23., kedd •
Rövid betegség után, 75 éves korában elhunyt Solti Antal, a magyar tőrvívás meghatározó egyénisége.
Meghalt Solti Antal, a magyar tőrvívás meghatározó egyénisége

A Magyar Vívószövetség (MVSZ) honlapjának keddi beszámolója felidézi, hogy Solti – aki Hátszegi Hatz Józseftől leste el a szakág fortélyait – a Budapesti Honvédnál kezdte az edzősködést - olvasható az Indexen.

Tanítványai között volt Orosz Gyula, Szelei István, László Dezső, Pál Gábor és Tuschák Katalin is. Ő érte el, hogy a tőrvívás is helyet kapjon a Semmelweis utcai „szentélyben”.

Az MTK-ba már ismert és sikeres edzőként került, és Szőcs Bertalannal közösen az ország egyik legerősebb tőrszakosztályát építette fel.

Ekkor már a válogatott mellett is dolgozott. Azokban az esztendőkben került a „kezei közé” Mohamed Aida, aki világbajnoki ezüstérmével és olimpiai negyeddöntőivel a magyar tőrvívás utóbbi negyven évének legeredményesebbje lett.

Negyven évig alkottak edző-tanítvány párost, függetlenül attól, hogy Mohamed melyik klubban vívott, illetve hogy a mester melyik szakosztályban dolgozott.

Soltinak szintén elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a Ferencváros vívószakosztályt alapított, ezért az MVSZ mellett az FTC is saját halottjának tekinti, írja az MTI.

Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére