Apróságok: szelektálom a szemetet, a kert sarkában érik a komposzt, az ereszből hordóba folyik az esővíz az öntözéshez, a használt sütőolajat elviszem a benzinkútra, a vécépapír és a papírtörlő gurigáját biokertész ismerősöm használja a palántázáshoz, az egyik szombathelyi intézményben jól jön a tejfölös doboz adagoláshoz, a bevásárlást vászontáskával intézem, csapvizet töltök a palackba, ha útnak indulok. Nem egyik napról a másikra határoztam el, inkább mindig jött egy új gondolat, ami aztán beépült a hétköznapjaimba.

A műanyagmentes július – a kezdeményezést 2011-ben indította útnak az ausztráliai Műanyagmentes Alapítvány – kihívással csak eleinte volt tele a közösségi oldal, mostanra elmaradtak az idevágó posztok. Remélem, ennek az az oka, hogy ma sokak számára természetes az ökotudatos háztartás. Remélem, de nem hiszem. Szinte észre sem vesszük, hogy mennyi műanyag kerül a kezünkbe nap mint nap: reklámszatyrok, zacskók, flakonok, tubusok, PET-palackok, tárolódobozok, csomagolóanyagok. Pedig némi felelősségérzettel, csekély energiaráfordítással, egy kis tájékozódással lényegesen kevesebb lehet az a műanyagmennyiség, amit hazaviszünk.

E témában kutakodva rábukkantam újabb lehetőségekre is, mint amilyen például a mosható pamut arctisztító az eldobható vattakorongok helyett, a papírcsomagolásban kapható szappanpor, amely vízzel hígítva utántöltőbe önthető, vagy éppen a szilárd sampon és a mosogatószappan. Nem nagy dolgok, mégis jól mutatják az utat a műanyagmentes hétköznapok felé.

Olvastam arról, hogy Magyarországon csak a műanyag csomagolásból 30,5 kilogrammot dobunk ki fejenként és ennek alig a negyedét hasznosítják újra. Megdöbbentő, hogy egy plasztikkártyányi mikroműanyag kerül a szervezetünkbe hetente. Idehaza óránként 180 ezer PET-palackot használunk el, ami utána a szeméttelepre kerül, a lebomlás ideje majd’ fél évezred!