A Blikk ellátogatott arra a Vásárosnaményhoz közeli kistelepülésre, ahol az elhunyt gyermek, Z. Sándor és mindössze egyesztendős kishúga élt egészen januárig a családjukkal. Ekkor emelték ki őket a tizenhét éves édesanyjuktól, akit az újabb várandóssága miatt szintén „kimentettek" otthonról - írta meg az origo.hu.
Az anyaotthonban élő, gyámság alá került édesanya – mivel csak a jövő hónapban tölti be a tizennyolcat – nem nyilatkozhatott. Egy hozzátartozója viszont igen.
HÁROM HÓNAPJA VETTÉK EL TŐLE A NEM MEGFELELŐ KÖRÜLMÉNYEK MIATT SANYIKÁT ÉS A KISHÚGÁT.
Rajtuk kívül egyébként
MÉG KÉT GYERMEKE IS SZÜLETETT,
de már csak az újszülöttje van mellette. A tragédia estéjén hívta fel a gyámja a kisfia halálhírével, amitől
TELJESEN ÖSSZETÖRT
– magyarázta a lapnak az egyik rokon.
A kicsik hivatalos nevelőszüleinek a lap információi szerint két saját, egy 13 és egy 7 esztendős gyerekük van, ráadásul a nő állapotos. A nevelőanya nagymamája azt mondta, két napig nem is tudta, hol van az unokája.
– Úgy tudom, a kisfiú valamilyen húst fogyasztott, egy csontot pedig olyan szerencsétlenül nyelt le, hogy
A TORKÁN AKADT SZEGÉNYNEK, AMITŐL MEGFULLADT.
Az unokám ugyan próbálta kivenni, de sokkot kapott és már nem sikerült neki. A kezei között halt meg a gyerek... Annyira összeomlott és megzavarodott, hogy a holttestet betette az autójába, majd
KÉT NAPIG KOCSIKÁZOTT VELE NYÍREGYHÁZÁN.
Az elhunyt gyermek a csomagtartóban feküdt, de az egyéves kislány is vele volt. Közben a férje az anyósának telefonálgatott, tud-e valamit a hollétéről. Aztán nagy nehezen sikerült utolérnie a feleségét, s akkor értesült arról, mi történt. Végül együtt mentek a rendőrségre.
Fotó: Bordás Béla / Szon.hu