Két geomágneses vihar is eléri a Földet a héten

• 2024. szeptember 14., szombat •
Több erős napkitörés és geomágneses vihar várható a héten, ami miatt a hétvégén az Egyesült Államokban is látható lesz a sarki fény. Szeptember 10-én és 12-én is mérsékelt szintű vihar alakult ki, emiatt csodálható meg a többnyire Skandináviában megfigyelhető jelenség Észak-Amerikában is.
Két geomágneses vihar is eléri a Földet a héten

Csütörtök reggel egy eddig nem regisztrált napfoltrégió egy X1,3-as osztályú napkitörést lövellt ki. Az X-osztályú napkitörések a legerősebbek a maguk nemében, és jellemzően a nagyfrekvenciás (HF) rádiójelek teljes vagy részleges megszűnésével járnak bolygónk napfényes helyein - írja az Index.

A kitörés csütörtök hajnalban, 5 óra 43 perckor (magyar idő szerint 11 óra 43 perckor) tetőzött, péntek reggelre a kommunikációs sávokra gyakorolt hatást Afrikában, Európában és Ázsia egyes részein − írta meg a Space.com.

A Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) Űridőjárás-előrejelző Központja (SWPC) szintén jelentette, hogy szeptember 12-én délelőtt (magyar idő szerint késő délután) geomágneses vihar alakult ki, ami mérsékelt szintű, G3-as kategóriájú volt.

A vihar egy koronális tömegkilövellés, a Nap plazmájának és mágneses mezejének robbanása következtében alakult ki, amit egy napkitörés indított el a hét elején, szeptember 10-én. Az Egyesült Államokban már ezen a napon is látható volt a sarki fény.

Az SWPC szerint pénteken újabb geomágneses vihar következhet, ami szintén mérsékelt intenzitású lesz, ezért az Észak-Amerikában élők újra megcsodálhatják a sarki fényt. Az Űridőjárás-előrejelző Központ további előrejelzéseket is megosztott az érdeklődőkkel.

Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére