Nikl Bélát nemigen kell bemutatni a pecásoknak. Amellett, hogy feleségével immár 23 éve üzemeltetik horgászboltjukat Dunaföldváron, maga is ismert és sikeres horgász 35 éve. Mint mondta már gyerekkorától vonzotta a horgászat, ahová főként édesapjával és keresztapjával jártak. Nevéhez több rekordfogás fűződik a Dunán, emellett számtalanszor nyert horgászversenyeket. Éppen egy éve írtunk róla lapunkban, amikor egy kapitális, 83 kilós és 2,2 méter hosszú harcsát sikerült fognia, amelynek rekord méretét a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) is megerősítette. Eszerint a Nikl Béla által kifogott példány, a magyarországi dunaszakaszon pergetve fogott mindenkori legnagyobb harcsa volt.
Béla nem csak itthon, külföldön is kipróbálta már tudását. Korábban már horgászott Olaszországban a hatalmas harcsáiról híres Po folyón. Solti barátjával, Bárdkai Lászlóval pedig tavaly úgy döntöttek, hogy próbát tesznek a tengeren is. Így jutottak el Norvégiába, annak is egy meglehetősen északi pontjára, 300 kilométerrel az Északi sarkkör fölé. Hogy miért pont Norvégiába utaztak és nem egy közeli tengerpartra, Nikl Béla lapunknak azt mondta, mindig is vonzotta a hideg tengerek gazdag halállománya.
Mint megtudtuk, a nagy kalandnak kísérő nélkül, egy bérelt hajón, de természetesen komoly navigációs eszközökkel vágtak neki, a helyi halászok jótanácsaival felvértezve. Maga a jármű egy félig zárt, horgászatra tervezett, hat méter hosszú, külmotoros kishajó volt. A norvégok azt tanácsolták nekik, hogy a tengeren addig hajózzanak, míg elérik a Golf-áramlat szélét, az ugyanis halban nagyon gazdag vidék, hiszen itt érintkezik a délről érkező meleg áramlat az északi hideg vizekkel. Először tehát a partközelben, a fjordokban horgásztak tőkehalakra, később kimerészkedtek a nyílt tengerre. Nagyjából két-három órás utat tettek meg a fjordoktól, mire a megfelelő horgászhelyhez értek. – Olyan tengerrészt kellett találnunk, ahol száz méter mély volt a víz, itt ugyanis nagyméretű, akár húszkilós tőkehalakra, laposhalakra lehetett vadászni – magyarázta Nikl Béla.
Mint mondta, valóban rá is bukkantak az említett helyre és nem kellett csalódniuk: húszkilós halak akadtak a horgukra, így ide két-három alkalommal is visszatértek a következő napokban. Itt általában teljes kimerülésig horgásztak, ami könnyen hihető, hiszen egy-két méteres hullámok között kellett felhúzniuk száz méter mélyről, majd kifárasztaniuk egy horgászbot és egy orsó segítségével a húszkilós halakat. Ez alaposan igénybevette őket, így egy idő után abbahagyták, pihentek kicsit, aztán folytatták az útjukat visszafelé.
Mindeközben nem volt segítségük, csupán a navigációra hagyatkoztak, mindenhol komor táj, alattuk százméter mély víz, körülöttük sok-sok bálna, sehol növényzet, tájékozódási pont. Az esős, szeles időt néha enyhébb periódusok váltották. Mindez májusban történt, amikor 24 órán keresztül világos van, olyannyira, hogy a magyar pecások még éjfélkor is napszemüvegben voltak. Tehát nem csak térben, időben is nehéz volt tájékozódni. Nikl Béla bevallotta, sokszor volt, hogy nem érezték magukat biztonságban, féltek, mégis különleges érzés volt ez a fajta horgászat.
Néhány nap után viszont annyira felerősödött a szél, hogy csak a part mentén tudtak már pecázni, ez pedig a norvégiai kalandjuk végét jelentette. A legfontosabb kérdés – velem együtt – talán sokak számára, hogy mi lett a sok kifogott hal sorsa, esetleg sózva haza tudták-e hozni. – Csak azt a mennyiségű halat vittük ki a partra és filéztük le, amit magunk el tudtunk fogyasztani, a többit élve visszaengedtük a vízbe. Természetesen végig halat ettünk – mondta a horgász, aki hozzátette, ha halakkal nem is, de élményekkel gazdagon tértek haza.
Elhatározták, hogy az idei évben Horvátországban folytatják a horgászkalandokat. Nikl Béla szintén májusban indult útnak Bárdkai Lászlóval a horvát Kornati Nemzeti Parkba, ezúttal kísérővel, azzal a céllal, hogy tonhalat fognak. Elárulta, Horvátországban összesen 11 ember kap engedély tonhal horgászatra évente úgy, hogy meg is tarthatja a kifogott mennyiséget. Ezek közül az egyik volt a kísérőjük. A tengeri rezervátumban tett útjukon már jóval kellemesebb, napsütéses időben volt részük. A zsákmány ugyan szerényebb volt, mint a Norvég tengeren, de egy szokatlan élmény kárpótolta őket: sikerült ugyanis egy 2,5 méretes, 150 kilós kék cápát horogra akasztaniuk.
Természetesen "zsákmány" nélkül tértek haza, hiszen a kék cápa védett halnak számít. Így aztán csupán fotókat készíthettek vele és visszaengedték. – Gyönyörű állat, gyors és a halak közül az egyik legkifinomultabb a szaglása, de ha nincs kifáradva, könnyen megsértheti a horgászt – fogalmazott Nikl Béla, aki szerint a cápáknak csak a hírük félelmetes. Testközelből egy nagy szelíd halnak bizonyult. Megsimogathatták, megemelhették, ami egy dunai horgász számára különleges élmény volt. A cápán kívül persze akadt még több kisebb fogásuk is.
Az elkövetkezendő hónapokban a horgászok számára marad a Duna, illetve a hazai horgászat.
– Harcsákat hajkurászunk majd – árulta el terveiről Nikl Béla, aki persze már tervezi a következő tengeri expedíciót. Mint mondta, akár a jövő évben elindulhatnak. Barátjával mindkettőjük számára vonzó volt az északi, hideg vizek halgazdagsága és bár kissé félelmetes volt az út, szeretnének visszatérni Norvégia északi részére, ahol igazán nagyméretű halakra lehet akadni. Tapasztalatuk már van, csak az anyagi, technikai feltételeket kell megteremteni. Ehhez viszont alaposan fel kell készülni, ami hosszabb időt vesz igénybe – tette hozzá a sikeres horgász.
Forrás: teol.hu
Fotók: beküldött fotók
