Itt a vége: búcsút inthetünk a nyárnak

• 2024. szeptember 07., szombat •
Jövő héten már elővehetjük a melegebb ruhákat is.
Itt a vége: búcsút inthetünk a nyárnak

Még egy strandolós hétvége előtt állunk, de utána beköszönt az igazi ősz – írja a Mandiner

A portál előrejelzésében az olvasható, hogy szombaton napos időre van kilátás, melyet gomoly- és fátyolfelhők tarkítanak. Helyenként záporok és zivatarok is kialakulhatnak. Délutánra a hőmérséklet 28 és 33 fok közé emelkedik. Vasárnap is még igazi strandidőre számíthatunk, amit érdemes kihasználni! Sok napsütés várható, gomoly- és fátyolfelhők tarkíthatják az eget, de helyenként előfordulhat egy-egy zápor vagy zivatar. Szinte országos hőség lesz, a hőmérséklet 29 és 34 fok között alakul.

Hétfőn viszont elkezdődik az ősz, sokfelé várható eső, zápor és zivatar. Az ország nyugati felén kiadós esőzés is lehet. A délkeleti szél napközben megélénkül, időnként megerősödik, estére viszont északnyugatira fordul.

A napok óta tartó hőség véget ér, és lehűlés veszi kezdetét. A hőmérséklet napközben már csak 23 fok körül alakul, és a héten nem is emelkedik ennél magasabbra az előrejelzés szerint. 

Kedden északkeleten továbbra is erősen felhős maradhat az ég, míg másutt a felhőzet felszakadozik, és hazánk nagy részén több órára előbújhat a nap. Már csak keleten és északkeleten várható eső, zápor, helyenként zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél élénk lesz, időnként erősebb széllökésekkel. Szerdán és csütörtökön újra szárazabb időre számíthatunk a hőmérséklet azonban nem fog növekedni. Éjszakánként pedig már egész hűvös 12-15 fokos időre kell majd számítani. 


Nyitókép: Getty Images / SEAN GLADWELL
Forrás: mandiner.hu

közösség

további frisss

lap tetejére