Pokoli hangulatot kívántak a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai a tatabányai olimpiai selejtező zárónapjára és kezdésre meg is kapták - írja összefoglalójában az index.hu. Csordultig telt az aréna, mire pályára szólították az est főszereplőit. A csapatok szombati bemutatása alatt tapasztalt hangerő sem volt semmi, ám vasárnap este még egy lapáttal rátettek a drukkerek. Úgy, ahogyan azt Fazekas Gergő kívánta. Chema Rodríguez tanítványain volt a sor, hogy
valóra váltsanak egy másik, 2012 óta be nem teljesült kívánságot...
A mieink a Tunézia elleni magabiztos sikerrel kezdték, majd a Norvégia elleni, az elmúlt évek alapján bőven vállalható kategóriába eső, négygólos vereséggel folytatták a tornát. Eközben Portugália a norvégok elleni háromgólos vereséggel és Tunézia ugyancsak kiütéses legyőzésével hangoltak a két csapat ki-ki meccsére, mely egyúttal a Tatabányán kiosztandó második olimpiai kvóta sorsáról volt hivatott dönteni. Az elsőt már szombat este elvitték a skandinávok.
A két csapat örökmérlege igencsak hullámzó eredménysort mutat a közelmúltban:
a legutóbbi négy mérkőzést mindig másik válogatott nyerte. Miközben a forgatókönyv nagyon hasonló volt: 2015-ben és 2022-ben – utóbb a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon – drámai hajrában egy góllal a mieink bizonyultak jobbnak. 2020-ban és 2023-ban – előbbi Eb-, utóbbi vb-meccs volt – a portugál csapat nagy különbséggel győzött. Különösen utóbbi volt fájó emlék: a kapus nélküli hét a hat elleni játékot erőltetve istenigazából már az első 15 percben eldöntötték az ibériaiak azt találkozót. Az első félidőnek volt olyan periódusa, amikor már 13–4-re vezettek az akkor még Paulo Pereira szövetségi kapitány által felkészített portugálok.
Szita jó 25 percig kitartó alaphangot adott
A szombati meccsen látottak alapján az egyik legfőbb kérdés az volt, Mikler Roland vagy a norvégok elleni meccs jelentős részében remeklő Bartucz László kezd majd a kapunkban. A szövetségi kapitány végül előbbi mellett tette le a voksát. Így a Szeged rutinos hálóőre ünnepelhette a pályán, amint szűk 40 másodperc után Szita Zoltán góljával megszereztük a vezetést (1–0). A folytatásban Lékai Máté harcolt ki kétperces kiállítást, amit a norvégok ellen látottnál jóval hatékonyabban kihasználva 2–0-ra megnyertünk, így a negyedik percnek már 3–1-es előnyből vághattunk neki.
Ezzel megadva a magyar álmok megvalósításához szükséges alaphangot a játékrész jelentős részére.
Ahogyan szombat este Bodó Richárd fogalmazott, a magyar válogatott nem rohant, nem kapkodott: két-három lendületből felépített támadások végén a korábbiaknál jóval precízebb befejezés jellemezte a mieinket. Az első tíz percben nem is volt olyan akciónk, amiből így vagy úgy, ne tudtuk volna gólba gyötörni a labdát, igaz, Bánhidi Bence és Szita Zoltán betörésénél is kellett némi szerencse, hogy a labda becsorogjon a jobb alsó sarokba (6–4).
Ezúttal Mikler is hozzá tudott tenni, a 10. percben nagy bravúrt mutatott be – szombaton nulla védéssel zárt a neki jutott bő tizenhárom percben.
Az ellentámadásból Szita találatával el is léptünk 7–4-re.
A Szeged balátlövője elképesztő elánnal vetette magát a mérkőzésbe, a 12. percben már négy gólnál járt, ezzel a magyar csapat találatainak felét jegyezte.
A félidő feléhez közeledve eljött az első kisebb hullámvölgy kéziválogatottunk játékában, előbb Portugália pedig pillanatok alatt felzárkózott egyetlen gólra. Sőt, egy lerohanás után az egyenlítésért is támadhattak, ám jó védekezéssel megakasztottuk a támadást. Kapust cseréltünk, Bartucz pedig ezúttal is védéssel mutatkozott be, Pedro Portela szélről érkező labdájába tudott belekapni. Jött egy újabb kétperces kiállítás az ibériaiknál, amit megint 2–0-ra nyertünk, ez segített kijönni a gödörből – Sipos Adrián egészpályás gólja ráadásul a közönségnek is új lendületet adott (11–8).
A kapufa is besegített, Bartucznak pedig több mint öt percen keresztül csak hetesből lehetett gólt dobni.
A 20. percre Ilic Zoran találatával már négygólos előnyből fordultunk rá.
Ám korai lett volna elhinni, hogy innentől végig ilyen sima lesz. Két támadásba is belehibáztunk, a portugálok pedig jobbak annál, semmint kihasználatlanul hagyták volna mindezt, így pillanatok alatt visszajöttek mínusz kettőre (14–12).
A második hullámvölgyet már nem úsztuk meg a fehér mezesek egyenlítése nélkül, a jó négy perce tartó magyar gólcsendet Leonel Fernandes büntette meg, 15–15-nél egalizálva. A játékrész hajrájának így döntetlenről futottunk neki, igaz, Ilic kiállítása miatt emberhátrányban. Kapus nélkül támadtunk az előny visszaszerzéséért, de Bodó lövését védte a kapus, így a meccsen először a vezetés megszerzéséért támadhattak a portugálok. Hiába reklamáltunk – felülről elnézve joggal – lépéshiba miatt az akcióban,
Rui Silva a 29. percben meg is szerezte az előnyt a vendégeknek (15–16).
Érezhetően elbizonytalanodtunk, Ancsin Gábor lövése levágódott a blokkról, Imre Bence bizonyult végül kellően higgadtnak ahhoz, hogy a Bánhidi által kiharcolt hetesből lezárja az összességében majdnem hat percre nyúlt magyar gólcsendet (16–16). Bartucz hatodik védésével – 43 százalékkal hozta le a neki jutó szűk 16 percet – egy időntúli szabaddobás után maradt is ez az állás a szünetre.
A második félidő a legkevésbé sem indult jól
A második játékrészt a portugálok kezdték, és rögvest magukhoz is ragadták a vezetést, Martim Costa találatára azonban gyorsan jött a válasz, Bóka Bendegúz talált a kapuba a bal szélről (17–17). Ezúttal nem találtuk az ellenszert Martim Costa ellen, ráadásul Sipos nehezen érthető kétperces kiállítása, majd Bánhidi sérülése után – befordulás közben megrántották és letapadt a jobb talpa – először a meccsen kétgólos hátrányba kerültünk (18–20). Sőt, az olló egy leindítás után még tovább nyílt,
a 37. percben már 21–18-ra vezettek a portugálok.
Chema Rodriguez időt is kért, hátha sikerül rendezni a sorokat, és nyerni egy kis időt ahhoz, hogy Bánhidi lábát sikerüljön kezelni, és így újra bevethető állapotba hozni a Szeged kapitányát.
Az eligazítást követően Rosta góljával adtunk életjelet. Ezúttal Ancsint kellett letámogatni a pályáról. 21–19-nél perceken át videózták Areira Rodriguez kapufáról a gólvonalra vágódó, majd onnan kifelé perdülő labdáját, mire megállapították, amit a magyar szemek már az első pillanatban is egyértelműnek láttak: kimaradt a hetes. Azonban hiába nyertünk jó védekezéssel két labdát is ahhoz, hogy feljöjjünk egyre, mindkét akciót elhibáztuk, Martim Costa pedig az ötödik találatával a 33. percre visszaállította a háromgólos portugál fórt (19–22).
Kilenc perc alatt csak egy találatunk volt, egyre jobban csikorogtak támadásban a fogaskerekek.
„Veletek vagyunk! Veletek vagyunk!” – zúgta a lelátó, ahogy Fazekas Gergő egy sikeres betöréssel 22–20-ra módosította az állást. Martim is elkezdett hibázgatni a másik oldalon, egy pocsék passz után egy még gyengébb lövés jött tőle alig nyolc méterről. Ezt pedig már valóban nem hagyhattuk megtorlatlanul, Rosta bombázott vissza minket a meccsbe a beállós helyéről (21–22). Most Paulo Fidalgón volt a sor, hogy időt kérjen és megpróbálja ráncba kapni az övéit. Sikertelenül. Bartucz védésével folytatódott a meccs, majd
Fazekas lövése perdült a kapus kezéről a bal felsőbe – a jóisten is azt akarta, gól legyen.
A Wisla Plock légiósa gólöröme közben csaknem kiugrott a közönség soraiba (22–22).
Sipos Adriánon érződött leginkább, a második félidei játékvezetői ítéletek kezdik felforralni az agyvízét, kétszer is rendkívül agresszíven, de még a szabályokon innen védekezett sikerrel. Harmadjára aztán már elvitte a fejét a hév, nyújtott kézzel előre robbanva arcon vágta Francisco Costát – a korábbiaknál jóval rövidebb videózás után jött is az azonnali piros. Elvesztettük a védelem oszlopát, ráadásul újabb két percre emberhátrányba is kerültünk a hajrá kezdetén. Ezúttal Portugália büntetett gyorsan, alig több mint a fór fele telt el, mikor 24–22-re elléptek.
De a meccs vége még odébb volt szerencsére.
Superman színre lép – rögvest kettő is
Az utolsó tíz percet mi kezdhettük emberelőnyből – Fernandest szórták ki. Imre Bence pillanatai következtek, aki a jobb szélről előbb szépített, majd az 52 perc végén egyenlített is. A Ferencvárosból Németországba tartó szélső hat lövésből a hatodik gólját hozta össze (24–24). A játékrész közepe ugyan Bartucz-védések szempontjából csendesebben alakult, az igazán kritikus pillanatokban újra Superman-üzemmódba kapcsolt a tar fejű kapus. Martim Costa átlövését tolta oldalra, majd Ilic a 26. perc,
15–14-es állás óta először újra vezetéshez juttatta a mieinket (25–24).
Stílszerűen pokolian izgalmas végjátéknak néztünk elébe, gólra gól volt a válasz mindkét oldalon. Bartucz mellett Imre is ellenállhatatlan kezdett lenni, hetesből törte meg a sorozatot és segítette a mieinket kétgólos fórhoz négy perccel a vége előtt (27–25).
Újabb gyors gólváltás jött, tőlünk Bodó bombázott a bal felsőbe. Utána viszont védekezésben szinte azonnal kiszórták.
27:27 állt ekkor az órán, azaz a meccs utolsó fél percét leszámítva emberhátrányra kárhoztattunk.
De Bartucz megfogta Silva jobb alsóba tartó lövését, Imre pedig emberhátrányban is belőtte az övét, így másfél perccel a vége előtt már hárommal mentünk! Szinte már a kezeink közt érezhettük azt a hőn áhított párizsi repülőjegyet.
Aki ugrál büszke magyar, héjj-héjj! – zengte a lelátó, miközben szinte mindenki ugrált az arénában. Időt kértek a portugálok, de megint jól védekeztünk, innentől pedig már csak a játékidőt kellett menedzselnünk.
Megtettük, 30–27-re nyertünk és ezzel férfi kézilabdában (is) megváltottuk a repülőjegyünket a párizsi olimpiára.
