Sokan gondolhatják, hogy a fiát gyászoló klinikai pszichológus hivatása miatt könnyebben megküzd ezzel az állapottal, de egyáltalán nincs így.

Számít-e vajon egy ilyen helyzetben, ha az ember pszichológus? - ezt kérdeztük prof. dr. Bagdy Emőkétől, akinek fiát, az 55 éves Zsoltot tavaly októberben késelték halálra az arizonai Phoenixben, és akit januárban Magyarországon temettek el. - Nagyon számít, és nem gondoltam volna, hogy ennyire nehézzé teszi az én gyászutamat. Gondoljon bele, normális esetben az ember vagy megfigyelő, vagy átélő. Amikor átélő vagyok, roppant zavaró, hogy bennem egy hozzáértő megfigyelő azt mondja, hogy most te itt jársz a gyászban. Nem hagyja, hogy szabadon folyjon bennem az egész, mert értelmező út kíséri a személyes gyászomat. Ezért erősen szomatizálok - fogalmazott kérdésünkre a professzor.

- Eldöntöttem, hogy mentálisan kitartok, visszamegyek dolgozni, és teszem a dolgom. Ez az életem, de közben a szervezetem azt mondja, hogy nem vagy képes rá. És jönnek a bajok: háromhetes hosszú influenza és más fizikai tünetek, mert a szervezetem kolompol. "Nem, nem, nem vagy egészséges, nem vagy rendben". Vagyis gyászol a szervezetem, és azt üzeni, hogy hagyj ott mindent, és most csak gyászolj. De én nem hagyok ott mindent, hogy gyászoljak - avatott be vívódásába.

- Összeszedem magam, ez a dolgom, hiszen ha nem tudom ezt tenni, akkor mivégre élek - tette fel végül a kérdést Bagdy Emőke, aki azt vallja, az élete egy szolgálat.

Mint mondja, igyekszik helyretenni az életét, mint mindenki, miközben érzelmileg össze van omolva. Vigaszt jelent számára, hogy úton van a dédunokája, aki Tokióban jön majd hamarosan világra.