Hatvanéves, alap nélküli utcák várnak felújításra a kámoni iskola környékén

há • 2022. december 02., péntek •
Jó irányba indult el a Gothard-iskola környékének rendbetétele nemrég, bár a körzet önkormányzati képviselője szerint a folyamat most kissé megrekedt. Megkérdeztük tőle, hol tart most a "nagy kámoni B telep" projekt, és megtudtuk: petíció készül az ügyben.
Hatvanéves, alap nélküli utcák várnak felújításra a kámoni iskola környékén

- Tavasz óta kétségtelenül rendezettebb a Benczúr Gyula utca forgalma, hiszen a lakók kérése nyomán, kezdeményezésemre egyirányúsították. Ugyanakkor újabb gócpont keletkezett, a Nefelejcs és a Vadrózsa utca felől érkezők közlekedése nehezebbé vált - mondta a Frisss.hu-nak nemrég a helyszínen Horváth Gábor. Az iskola utcájában most csak az egyik oldalon lehet parkolni, ami nem könnyíti meg az itt élők dolgát, ha le akarják tenni autóikat a ház előtt, de legalább nincs káosz reggelete és tanítás után, amikor százával jönnek a szülők.

A képviselő szerint most az a legnagyobb probléma, hogy a legtöbben a Nefelejcs utca felől közelítik meg az iskola bejáratát. Ha az utca mindkét oldalán autók parkolnak, nem biztosított a két irányú forgalom.

- A megoldás lehetne, ha az árkot becsöveznék és lefednék, víznyelőket építenének be, egészen a Vadrózsa utcáig, így az utca kiszélesedne, és a parkoló autók kijjebb húzódhatnának.

Ebben az esetben már elférne két autó egymás mellett akkor is, ha mindkét oldalon parkolnak - részletezte az elképzelését a kámoni képviselő, aki egyébként az utca burkolatának rekonstrukcióját is indokoltnak tarja. Mint mondta, évente végeznek itt padkafeltöltést, hideg és meleg aszfalttal próbálják korrigálni az úthibákat, de az 1960-as években épült, alap nélküli utcákon ez nem igazán segít. - Tragikus állapotban van a Vadrózsa, a Nefelejcs, a Rumi Rajki és a Haladás utca is, amelyek komoly terhelést kapnak. A Gothard-iskolába hatszáz gyerek jár, többségük autóval, a Benczúr óvoda pedig százfős, szintén nagy forgalmat generál, és egészségügyi intézmények is hasonló hatást gyakorolnak a környékre - fogalmazott Horváth Gábor. Azt kéri a városvezetéstől, hogy szánjon forrást erre a közérdekű fejlesztésre.

A Benczúr utca egyirányúsítása tehát - úgy tűnik - csak az első lépése volt a környék forgalma rendezésének. A további munkálatok előtt szükség lenne egy úgynevezett indikatív árajánlatra, hogy kiderüljön, milyen költségei lennének a Nefelejcs utcai terveknek. A városatya szerint tízmilliós nagyságrendről lehet szó.

- Tény, hogy a Vadrózsa és a Rumi Rajki utca ennél nagyobb tétel lenne, de ez sem okozna gondot, ha a TOP Plusz programjába bekerültek volna ezek az utcák.

Ne felejtsük el, 8 milliárd forinttal számol Szombathely ebből a forrásból olyan fejlesztésekre, mint a belterületi utak rekonstrukciója, de valamilyen oknál fogva nem látom benne ezeket az utcákat - jegyezte meg a politikus. Szintén fontos lenne, hogy a Nefelejcs utcai játszóteret úgy fejlesszék, hogy az alkalmas legyen a gothardosok testnevelésóráinak megtartására is, ennek költségeibe még az iskola is beszállna.

Ezek a szükséges fejlesztések is szóba kerültek, amikor több mint 450 nappal ezelőtt a polgármesternél járt Horváth Gábor, de előrelépés nincs az ügyben. Nem adja fel, petíciót szövegeznek és írnak alá - tudtuk meg -, amelyet eljuttatnak majd a városvezetésnek.

közösség

további frisss

lap tetejére