Jellasics átkel a Dráván, hogy „rendet tegyen Pesten"
Az 1848. március 15-én kitört pesti forradalom után fél évvel később világossá vált, hogy a bécsi udvar semmibe veszi a független magyar felelős kormányt,és miniszteri ellenjegyzés nélkül intézkedik. Az egyre súlyosabb ellentétek végül a horvát bán, Jelacic körüli konfliktus miatt torkollottak háborúba. V. Ferdinánd a Horvátországban rendkívül népszerű, igen tehetséges katonatisztet március 22-én nevezte ki horvát bánná.
Az udvarhoz feltétel nélkül hűséges Jelacic nem volt hajlandó elismerni az általa szakadárnak tartott magyar kormányt, de reformjai felkeltették a kamarilla gyanakvását. V. Ferdinánd júniusban elmozdította, amiről Jelacic nem vett tudomást, és az uralkodó hadjáratának megindítása után - természetesen magyar ellenjegyzés nélkül - visszahelyezte tisztségébe.
A Batthyány-kormánnyal való tárgyalástól elzárkózó, Horvátország elszakadását deklaráló Jelacic augusztus 31-én elfoglalta a magyar Szent Korona részét alkotó Fiumét,
MAJD SZEPTEMBER 11-ÉN ÁTKELT A DRÁVÁN, HOGY "RENDET TEGYEN PESTEN",
és hamarosan Karl Roth tábornok is csatlakozott hozzá. A mintegy ötvenezres sereg azonban nem volt kellően felszerelve, és ellátása is akadozott, mert csak a rekvirálásokra támaszkodhatott.
Jelacic hadai két oszlopban, a Balatontól délre törtek előre, és a kiürített Székesfehérváron szeptember 25-én egyesülve folytatták a lassú előre nyomulást Buda felé.
Batthyány Lajos miniszterelnök rábeszélésére a magyar sereg felvállalta a csatát
A támadás véget vetett az egyezkedés reményének, a Batthyány-kormány szeptember 11-én benyújtotta lemondását, ezzel pedig megkezdődött a szabadságharc időszaka. István nádor kérésére Batthyány ismét elvállalta a kormányalakítást, de Bécs egyre halogatta kinevezését, és végül szeptember 25-én meg is tagadta azt. Batthyány október 2-án végleg lemondott, a végrehajtó hatalmat hivatalosan is a Kossuth Lajos vezette Országos Honvédelmi Bizottmány vette át.
Batthyány szeptember 13-án népfelkelést hirdetett, toborzás kezdődött az Alföldön, amelynek eredményeként mintegy 16 ezer újonc jelentkezett. A Teleki Ádám vezette honvédsereg eközben ellenállás nélkül hátrált. A fővezérségre Batthyány javaslatára aztán István főherceget, Magyarország nádorát kérték fel, aki megpróbált Jellasiccsal tárgyalni, de kudarcot vallott, és szeptember 22-én lemondott, majd V. Ferdinánd utasítására elhagyta az országot. Ezek után már nem volt kétséges, hogy ha nem győzik le Jelacicot, akkor bevonul Pestre, és megsemmisíti a forradalom vívmányait.
Az új hadseregparancsnok, Móga János altábornagy csapataival a Velencei-tó északnyugati partvidékére húzódott vissza. A szeptember 28-án a sereghez érkező gróf Batthyány Lajos miniszterelnöknek volt köszönhető, hogy a sukorói református templomban összeülő haditanács végül úgy döntött: nem hátrálnak tovább, és ha az ellenség támadást indít, vállalják az ütközetet.
A magyar sereg jobbszárnyával Pákozdtól északra, közepével Pákozd és Sukoró között, balszárnyával a Velencei-tóra támaszkodva foglalta el állásait, a tartalékot Sukorón helyezték el.
Jelacic szeptember 29-én erőfölényében bízva támadást indított, hogy a magyar jobbszárnyat középre nyomja, majd egy újabb támadással az egész sereget a Velencei-tóba szorítsa. A csatát mindkét oldalon császári és királyi tisztek vezényelték, akik meg voltak arról győződve, hogy az uralkodóra tett esküjüknek megfelelően cselekszenek.
"Fut Bécs felé Jellasics, a gyáva"
A császáriak ismételt rohamait sorra visszaverték, mire a bán dél körül megindította a főerőket a magyar középhad és a balszárny ellen.
TÁMADÁSAI AZONBAN RENDRE ÖSSZEOMLOTTAK A MAGYAR ÁGYÚK TÜZÉBEN,
mert a frissen kiképzett honvéd tüzérség rendkívül pontosan célzott, a csata folyamán általános gyalogsági rohamra, közelharcra nem is került sor. Jelacic délután három órakor elrendelte a visszavonulást és három nap fegyverszünetet kért, ami lényegében magyar győzelmet jelentett.
Jóllehet az ütközetben a császári had alig ötven főt, a honvédsereg pedig csak hét embert veszített, a katonai következmények igen jelentősek lettek.
A Pákozdra visszavonult Jelacic - jóllehet a feltételek alapján állásaiban kellett volna maradnia - megkezdte a kivonulást. Útja csak Bécs felé volt szabad, és a magyar határt október 8-án átlépve érkezett az akkor már ismét forradalmi osztrák főváros alá. Móga csak késve és lassú iramban "üldözte", elmulasztva a döntő csapást, így a győzelem kiaknázatlan maradt.
A PÁKOZDI CSATA, A MAGYAR SZABADSÁGHARC ELSŐ ÜTKÖZETE POLITIKAI-ERKÖLCSI HATÁSA RÉVÉN JELKÉPPÉ VÁLT:
az új nemzeti honvédsereg megmentette a fővárost és a forradalmat, Magyarország megőrizte az áprilisi törvényekkel kivívott szuverenitását.
A győzelemmel ugyanakkor a béke reménye végleg elveszett, Széchenyi félelmei beigazolódtak. Megkezdődött a szabadságharc heroikus küzdelme, a Habsburgoknak csak egy év után, orosz segítséggel sikerült eltiporniuk a magyar függetlenség ügyét.
Petőfi A vén zászlótartó című versében örökítette meg a diadalt, a szállóigévé vált sorral: "Fut Bécs felé Jellasics, a gyáva". A pákozdi csata helyén 1889-ben emlékművet, 2010-ben katonai emlékparkot hoztak létre, amelyet az Országgyűlés 2011-ben nemzeti emlékhellyé nyilvánított.
(MTVA Sajtóarchívum)
Forrás: origo.hu
Fotó: WIEN MUSEUM/WIEN MUSEUM, PETER KAINZ, WIKIMEDIA COMMONS/ZALDER, F. (ARTIST), RAUH, J. (LITHOGRAPHER),
