Felháborodtak az írók, kilencezren követelnek kártérítést

• 2023. július 22., szombat •
Eddig több mint kilencezer író állítja, hogy a mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalatok engedély nélkül használták fel műveiket annak érdekében, hogy kiképezzék a rendszert. A szerzők nyílt levélben követelnek kártérítést olyan cégektől, mint az OpenAI vagy a Meta.
Felháborodtak az írók, kilencezren követelnek kártérítést

Az Authors Guild, Amerika legnagyobb írói szakmai szervezete a napokban felszólította a mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalatokat, hogy hagyjanak fel a szerzők munkáinak hozzájárulás nélküli felhasználásával - írja a Index.

A nyílt levelet, amelyet a szervezet az OpenAI, az Alphabet, a Meta, a Stability AI és az IBM vezérigazgatóinak is elküldött, eddig kilencezren írták alá, köztük olyan írók is, mint A szolgálólány meséjének szerzője, Margaret Atwood, vagy Viet Thanh Nguyen és Philip Pullman.

Három követelés áll a levélben:

  • Szerezzenek engedélyt az írók szerzői jogvédelem alatt álló anyagainak felhasználására.
  • Fizessenek méltányos kártérítést az íróknak a műveik korábbi és jelenlegi felhasználásáért.
  • Fizessenek méltányos kártérítést az íróknak, amiért a mesterséges intelligencia felhasználta a műveiket, függetlenül attól, hogy ez a hatályos jogszabályok szerint jogsértő-e, vagy sem. 

Jonathan Franzen amerikai író úgy véli, az Authors Guild fontos lépést tesz minden olyan amerikai jogainak előmozdítására, akiknek adatait, szavait és képeit a beleegyezésük nélkül, hatalmas haszonszerzés céljából hasznosítják.

 Az Authors Guild legfrissebb felmérése alapján a teljes munkaidőben dolgozó írók 2022-es évi átlagjövedelme az Egyesült Államokban mindössze 23 330 dollár (7,8 millió forint) volt. A szervezet szerint az AI-technológia megjelenése tovább súlyosbítja a helyzetet, így lassan nem fognak tudni megélni az írók. „Ez mindannyiunk számára súlyos probléma, és negatív hatást gyakorol a kultúrára.”

Pert indítottak a szerzők

Mint ismert, a ChatGPT tavaly év végén robbant be a köztudatba azzal, hogy a rövid távú információk tárolásán túl már kreativitást igénylő feladatokat is képes megoldani. A rendszer alapjául szolgáló modellt az interneten nyilvánosan elérhető adatokkal képzik ki. Az irodalmi és szakirodalmi műveket azonban szerzői jog védi. Egy amerikai és egy kanadai szerző június végén pert is indított a ChatGPT mesterségesintelligencia-eszköz mögött álló OpenAI ellen, azt állítva, hogy a cég a szerzői jogvédelem alatt álló könyveiket használta fel arra, hogy kiképezze a rendszert. 

Az Index korábban utánajárt, mi történne a magyar jogrendszerben hasonló esetben. Szinger András, az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület főigazgatója lapunk megkeresésére elmondta: az AI által generált tartalmak túlnyomó többségében már jellemzően nem ismerhető fel egy-egy létező mű, ugyanakkor az emberi kultúra szerzői jog által védett elemeinek „megemésztése”, megtanulása, beolvasása nélkül nem tud semmit generálni az AI.

Hozzátette: a mostani európai jog erre a helyzetre alkalmazható szabálya értelmében a szerző előzetesen tiltakozhat az ellen, hogy a művét egy AI betanításához szöveg- és adatbányászat útján felhasználják. Közölte azt is, hogy a szabályozás a szerzők és az emberi kultúra szempontjából nem tűnik elégségesnek. Az EU dolgozik egy átfogó AI-szabályozáson, amelynek lenne néhány szerzői jogi eleme is, ezek között a tervezetben szerepel az is, hogy nyilvánosságra kell hozni: egy adott AI betanításához mely műveket használták fel. A szerzői jogi perről az alábbi cikkünkben írtunk részletesen. 

(Borítókép: Illustration by Stanislav Kogiku / SOPA Images / LightRocket / Getty Images)
Forrás: index.hu
 

közösség

további frisss

lap tetejére