Ezt nehéz lehetett leírni a HVG-n: olcsóbb lett az iskolakezdés!

• 2024. augusztus 17., szombat •
Idén a visszaszorított inflációnak köszönhetően kevesebbe kerül a közelgő iskolakezdés.
Ezt nehéz lehetett leírni a HVG-n: olcsóbb lett az iskolakezdés!

A tavalyihoz képest olcsóbb lett az iskolakezdés – derül ki a HVG.hu körképéből. A portál emlékeztetett: a tavalyi magas infláció komoly kihívás elé állította a családokat, amelyeknek az egyik legnagyobb kiadást a tanévkezdés jelenti - olvasható a Mandineren. A portál ugyanakkor arról számolt be saját bevásárlási tapasztalatairól, hogy

idén alacsonyabbak az iskolakezdéssel összefüggő kiadások, mint tavaly.

A portál arra jutott, hogy az alapvető tanszereket már szűk tízezer forintért be lehet szerezni, ha valakinek van türelme több üzletet bejárni és megtalálni, hogy melyik termék hol a legolcsóbb. Természetesen, ha nem csupán az ár alapján vásárolnak a szülők, hanem inkább a minőséget tartják szem előtt, akkor könnyedén harmincezer forint fölé rúghat a fizetéskor kapott számla.

Nem meglepő módon ezúttal is a Kes papír és a Pirex vitte a pálmát, ami a kosárértéket illeti. Ez persze abból következik, hogy a két vállalat sokkal inkább a drágább, de minőségi termékeket részesíti előnyben. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy ezekben az üzletekben nem lehet találni kedvező árú dolgokat, a legolcsóbb radírt például épp a Kes papírban lehetett kapni, potom hatvan forintért. Ettől függetlenül mindkét boltban sokkal közelebb volt a kosaruk ára, a húsz, mint a tízezerhez, ami még így is előrelépést jelent a 2023-as közel negyvenezres végösszeghez.

 

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd
Forrás: mandiner.hu

közösség

további frisss

lap tetejére