Az új tüdeje lehetővé tette, hogy túrázzon, tornázzon, és trénerként másokat biztasson a saját élettörténetével - a kepmas.hu cikke.

Ez a csoda is problémával indult

Orosz Júlia épp egy energetikai kezelésen töltődött fel, egészen felszabadult a tüdeje. Engem pedig az ő kifogyhatatlan életkedve, pozitív gondolatai energetizálnak, ahogyan másfél órán keresztül hallgatom megrázó, ugyanakkor felemelő igaz történetét.

Juli 31 éven át testnevelést tanított egy Miskolc közeli általános iskolában, ami egyúttal egy életforma átadását és a léleknevelést is jelentette.

Naponta húsz kilométert kerékpározott oda, és ugyanennyit vissza – ezért hívták „biciklis tanárnőnek”.

Rendszeresen járt túrázni a diákjaival, sőt, aki a közös kirándulásokra szülőt vagy nagyszülőt vitt magával, pluszpontot kapott. Így lehetett küzdeni a nagy „jutalomfalatért”, a tortáért.

„Úgy vagyok igazi testnevelő tanár, ha példát mutatok a mozgás és a táplálkozás terén. Szerveztem egészségheteket, felhívtam a figyelmet a termékek összetevőire, és készítettünk egészséges nassolnivalókat, hogy ne csak a chips és az édesség legyen alternatíva. Jólesett, hogy általában kint, a szabadban lehettem. Viszont az utóbbi években kezdett fogyni a lelkesedésem, és beazonosítottam magamon a kiégés jeleit.”

Juli szívesen tanított, de a szíve mélyén ott rejtőzött a vágy, hogy trénerként segíthessen kamaszoknak és felnőtteknek. Ezen az úton a startvonal a betegsége lett. Nemhiába hirdeti egyik „kedvesüzenete” az alábbi sorokat: „Minden csoda egy problémával kezdődik”, ő ezt a saját bőrén tapasztalta. Amikor mindennapjai részévé vált a fulladás, a kivizsgálás és az új tüdőre várakozás, elkezdte kutatni a betegség lelki okait. Tréner- és coachképzésekre járt, előadásokat hallgatott, online rendezvényeken vett részt. Csatlakozott a Simonton-csoporthoz is, ahol segítő közösségre talált, és a múlt mozaikkockáiból próbálta összerakni a választ.

Felismerte Istent álruhában

„Átvizsgáltuk a betegséget megelőző másfél-két év eseményeit, a nehézségek mellett azokat a reakciókat is, amelyeket kiváltottak belőlem. Talán túl sok minden történt hirtelen: meghalt anyukám és az öcsém, az iskolában igazgatóváltás volt, és kaptam egy problémás osztályt.

A csoportban megtudtam, hogy minden szervhez tartozik egy kérdéscsomag. A tüdő azt hívja elő, hogy ki vagy mi korlátoz a szabadságom megélésében; abban, hogy szabadon lélegezzem, és önmagam lehessek.

Az iskolai évekre visszanézve: aktív közösségi szerepet vállaltam, ami egyik napról a másikra megszűnt. Szintén a tüdőhöz tartozik a félelem és a szomorúság érzése. A félelem elsősorban egyfajta veszteséget jelentett, hiszen el kellett engednem azt a »birtokot«, a tornatermet, ami korábban szinte a sajátom volt. Ezzel egyidőben vidéken élő apukám ápolásra szorult, amit túl nagy tehernek, felelősségnek éreztem. A szomorúság jelen volt a gyerekkoromban anyukám betegsége miatt. A két fiútestvérem között egyedüli lányként sok minden rám hárult, amit nem akartam, és ezért haragudtam. Tanulnom kellett a megbocsátást, az elfogadást, hogy el tudjam engedni a gyerekkori sérelmeket, hiányosságokat. A testünk csodálatos alkotás, sokáig képes kompenzálni, de ha halmozódnak a problémák, betegséggé formálódnak.”

A tréningek során Juli igyekezett mindent magába szívni az önismeretről, a kommunikációról, a konfliktus- és stresszkezelésről, a motivációról. Trénerként és lifecoachként ezek lettek a kedvenc területei; ő is gyógyult, miközben másokat gyógyított. Megváltozott az élete, a kapcsolódásai. Ő, aki korábban egy dicséretet sem kapott otthon, mert a jót természetesnek tartották, tudatosan odafigyelt arra, hogy visszajelzéseket adjon, csínján bánjon a kritikával és bőkezűen a dicsérettel. Megtanult hálával gondolni mindenre, ami történt vele. „Rájöttem, hogy a véletlen: Isten álruhában. Küldött jeleket, embereket, hogy kimozdítson, mert ez nem ment volna magától. Eleinte nehezen vettem észre, vagy nem mindig tetszett, de már látom mindennek a hozadékát.”

Edzéstől a mérkőzésig

Juli a vihar előtti csendben egyfajta ürességet érzett. Megijedt a fenntartóváltástól is, de amikor a református egyház átvette az iskolát, lehetőségként élte meg, hogy napi kapcsolatba kerüljön a Jóistennel. „Festés közben a lányom szobájában találtam egy Bibliát. Ez is jel volt. Elkezdtem olvasni, a reggeli áhítatokon pedig rövid, életszerű mondatokat kaptam az igesorokhoz.”

„Lassanként befogadtam Istent az életembe. Utólag látva olyan volt mindez, mint egy edzés, ami felkészített a mérkőzésre.”

Juli minden évben meglátogatta egy Svájcban élő középiskolai barátnőjét. 2015 nyarán is együtt rótták a hegyi utakat, de a testnevelő tanár erőnléte gyengébbnek bizonyult, mint máskor. Egy reggel hirtelen légszomj kapta el. Másnap reggel megismétlődött a fulladásos érzés, sokkal intenzívebben. Az a nap az ügyeleten telt különféle kivizsgálásokkal, s a CT eredménye sötét foltokat mutatott a tüdőn. Másnap Juli megint rosszul lett, oxigénre tették, és három hétig bent tartották a kórházban. A vizsgálatok otthon, Miskolcon folytatódtak, és októberben derült fény a diagnózisra, a tüdőfibrózisra. A tüdő szövete merevvé vált, és nem eresztette át az oxigént. Juli szándékosan nem olvasott utána, inkább ellenállásba helyezkedett. Szentül hitte, hogy meg fog gyógyulni, csak idő kérdése. Később szóba került a transzplantáció mint egyetlen lehetséges megoldás, amivel Juli nem tudott azonosulni. 2016 májusában mégis felkerült a donorra várók listájára, és bekapcsolt telefonnal, bepakolt bőrönddel várakozott.

„2017 februárjában volt egy riasztásom. Odafelé imádkoztam, hogy ne műtsenek meg, mert még nem állok készen. Megtörtént a fertőtlenítés, de az orvos közölte, hogy nem jó a tüdő, amit kivettek. Más szomorú lett volna, de én megkönnyebbültem, hogy mehetek haza. A következő riasztás decemberben volt. Amikor vitt a mentő, azt mondtam magamban: »Ha úgy gondolod, hogy képes vagyok rá, akkor végigcsinálom.« Este 8 körül értem a kórházba, a kivevő team ezután indult Görögországba a tüdőért.

Amikor hajnali 3 után betoltak a műtőbe, az jutott eszembe, hogy ez a sok ember mind miattam kelt fel.

Azóta tudom, hogy egy ember szervátültetésén legalább százan dolgoznak, beleértve mindenkit.”

Új szervekkel is bármi lehetséges

A műtét után két hétig 24 órás felügyelet következett és öt hét rehabilitáció. Julit – másokhoz hasonlóan – számos fertőzés elérte, pedig reggeltől estig inhalált gombaölő, fertőzésmegelőző, vírusölő szerekkel. A tüdő folyamatosan érintkezik a külvilággal a levegő útján, ezért is fontos az utókezelés minősége. Juli 15 kilót hagyott a kórházban, de otthon gyorsan javult, és egy hónap múlva már előadást tartott. Igaz, eleinte nem kímélték a fertőzések, és a legyengült immunrendszer miatt övsömört kapott.

„Rettenetes fájdalmaim voltak, amikor kezeltek, és kilyukasztották a hólyagokat. A jobb lábam azóta is érzékeny az időváltozásra, lüktet, mintha forró vízzel öntötték volna le. De ezt már megszoktam. Nem telik el úgy nap, hogy ne húzódna a seb. Ez egy nyom, mint Pál apostol tövise. Talán azért, hogy ne bízzam el magam.”

Julinak végül sikerült megerősödnie. A Covid alatt semmit sem kapott el, pedig nem tartották búra alatt. Jók lettek az eredményei, és újra hódolhatott kedvenc időtöltéseinek, a túrázásnak és a jógának. Csatlakozott a Magyar Szervátültetettek Szövetségéhez, és ott megerősödött benne az a tudat, hogy új tüdővel is lehet teljes életet élni.

„A szövetség keretein belül rengetegen sportolnak, ez nem valami különleges képesség. Lang professzor, aki Bécsből Magyarországra hozta a tüdőtranszplantáció lehetőségét, tíz páciensével indult a Kilimandzsáró meghódítására, hogy próbára tegye a szervátültetettek teherbírását.”

„Csak ketten nem jutottak fel, de nem a tüdőkapacitás miatt. Tehát új szervekkel is bármi lehetséges.”

Orosz Júlia az Egy Jó Dolog Egyesület elnökeként előadásokat és tréningeket tart. Hálás, hogy kapott még egy esélyt az életre, és szeretné másokban is elhinteni a hála magját. Az egyesület családi napokat, csapatépítést, motivációs előadásokat tart, és iskolákban is tanítja a „pozitív szemüveg” használatát. 2017-ben csatlakoztak egy országos felhíváshoz, és azóta is színes lapokra írnak elgondolkodtató, motiváló idézeteket. Ezek a „kedvesüzenetek” úgy szóródnak szét a világban, mint a pitypang bóbitája, előhívva újabb és újabb kedves szavakat. Juli útja ma sem mentes a megpróbáltatásoktól, de történetét szeretném most szélnek ereszteni, hogy legyen biztatás és erő sokak számára, megtoldva egy „kedvesüzenettel”: „Az Ember, aki képes elhordani egy hegyet, apró kövekkel kezdi.”

Fotók: Orosz Júlia