Botrány a budapesti sakkolimpián: az oroszok visszakövetelik a pénzeket minden idők legjobbjától

• 2024. szeptember 21., szombat •
Minimális figyelmet kapott a honi médiában, hogy a budapesti 45. sakkolimpiával párhuzamosan zajlik a Hotel InterContinentalban a nemzetközi szövetség, a FIDE kongresszusa. Pedig érdemes odafigyelni, hiszen Polgár Juditot például megválasztották minden idők legjobb női játékosának, a férfiaknál ugyanezt a díjat Magnus Carlsen érdemelte ki, utóbbi sportági klasszis aztán azzal a lendülettel rontott neki az oroszoknak. Erre a FIDE orosz elnöke éles hangon reagált, és rögvest visszakövetelte a norvég világelsőtől az Oroszországban nyert pénzdíjait.
Botrány a budapesti sakkolimpián: az oroszok visszakövetelik a pénzeket minden idők legjobbjától

A 45. sakkolimpián ettől függetlenül zajlottak az események, és haladtak tovább a vasárnapi zárás felé. A 9. fordulóban az első számú magyar férficsapat, amely addig dobogós helyen állt, 2,5–1,5-re kikapott a legmagasabb értékszámmal rendelkező Egyesült Államoktól. Három döntetlen (Rapport Richárd, Lékó Péter, Gledura Benjámin) mellett az orosz származású Szanan Szjugirov vereséget szenvedett Leinier Domingueztől, így alakult ki a végeredmény. A nőknél a legerősebb összetételű magyar együttes 2,5–1,5-re diadalmaskodott Kanada felett.

Az indiaiak a nyílt kategóriában elvesztették hibátlan mérlegüket, miután az üzbégek elleni négy döntetlennel 2–2-es döntetlent értek el, így a pontosztozkodást kihasználva a harmadikként kiemelt kínai és a magyarokat legyőző amerikai együttes két pontra felzárkózott az éllovas mögé, egyúttal utolérte a címvédő üzbégeket. A nőknél Kazahsztán vált az egyedüli listavezetővé, mivel legyőzte a lengyel kvartettet, míg India csak döntetlent játszott az amerikai csapattal.

A férfiaknál a 14 pontos magyar A válogatott ötös holtversenyben ötödik helyről várja a folytatást. A B csapatnak Finnország legyőzésével 12 pontja van, míg az U25-ös együttesnek Madagaszkár felülmúlásával tíz. A nőknél az A csapatnak immár 13 pontja van, a B-nek a Kirgizisztán elleni sikerrel tíz, az U25-ös kvartett pedig szintén feljött tízre a Chilével játszott döntetlennel.

A 45. sakkolimpia szombaton 15 órától a tizedik fordulóval folytatódik. A svájci rendszerű, 11 fordulós viadal vasárnap zárul.

Polgár Judit minden idők legjobbja!

Eközben a Hotel InterContinentalban zajlik a nemzetközi szövetség, a FIDE kongresszusa. A csütörtöki gálaesten díjazták minden idők legjobb sakkozóit. A nőknél ez a megtisztelő cím Polgár Judité lett. A legifjabb Polgár testvér az egyetlen női sakkozó, aki az egyesített világranglistán be tudott kerülni a legjobb tíz közé. 

A legjobb női edzőnek pedig Judit nővérét, Zsuzsát választották. 

Minden idők legjobb férfisakkozója a norvég Magnus Carlsen lett. A 33 éves Carlsen jelenleg is vezeti az Élő-rangsort 2832 pontjával, a valaha elért legmagasabb pontszám (2882) is az ő nevéhez fűződik, még 2014-ből. Carlsen 2013 és 2023 között volt világbajnok, tavaly motivációhiányra hivatkozva lemondott címéről.

Érdemes megjegyezni egyébként, hogy Carlsen pénteken a norvég csapat első táblásaként sötéttel vereséget szenvedett a szlovén színekben versenyző Vlagyimir Fedoszejevtől. 

Csörte Carlsen és az oroszok között

De vissza a díjhoz. Carlsen az elismerést a FIDE orosz elnökétől, Arkagyij Dvorkovicstól vette át. (Dvorkovics 2012 és 2018 között Oroszország miniszterelnök-helyettese volt Dmitrij Medvegyev kabinetjében.) Ez azért pikáns részlet, mert a norvég sakkozó beszédében előbb szerényen azt taglalta, hogy Garri Kaszparov, a sakkozás 13. világbajnoka jobban megérdemelte volna ezt a címet, mert az ő pályafutása értékesebb, majd egy hirtelen váltással elkezdett az ellen érvelni, hogy Oroszországot és Belaruszt visszavegyék a FIDE kebelébe.

Mint ismeretes, az Ukrajna elleni agresszió miatt ezt a két országot kizárták, nem is vehetnek részt a budapesti sakkolimpián. Most azonban a kirgiz szövetség azért lobbizik, hogy az oroszokat és a belaruszokat mégis vegyék vissza, és beadványt juttattak el a FIDE-hez, amit szombaton és vasárnap tárgyal a nemzetközi szövetség. 

A beadványra már felháborodottan reagált az ukrán szövetség, és most Carlsen, sőt maga Garri Kaszparov is.

Carlsen kijelentette:

Úgy érzem, ahogy nap mint nap tovább zajlik a háború, nekem egyre nehezebb leülni játszani orosz sakkozókkal.

Kaszparovot egyébként Putyin feltette az Oroszország által terroristának minősített személyek listájára.

Vissza a pénzeket!

A történetnek azonban még nincs vége. Nem sokkal azok után, hogy Carlsen felszólalt az oroszok és a belaruszok visszavétele ellen a FIDE-be, Szergej Szmagin, az orosz szövetség alelnöke felszólította a norvég sakkozót, hogy fizesse vissza Oroszországban kapott pénzdíjait.

Szeretném emlékeztetni Carlsent, hogy profi pályafutásának kezdetei Oroszországhoz kötődnek – mutatott rá az alelnök. – Gyermekként sokszor járt nálunk, számos versenyen játszott, és jó sok pénzt nyert díjak formájában. Nos, mielőtt negatív megjegyzésekkel illeti Oroszországot, úgy illene, hogy visszafizesse ezeket a pénzeket, amit nálunk keresett. 

(Index/MTI)

Sakkolimpia 2024, Budapest, 9. forduló:
Férfiak:

Egyesült Államok–Magyarország 2,5–1,5

Fabiano Caruana (2798 Élő-pont)–Rapport Richárd (2715) döntetlen
Lékó Péter (2666)–Wesley So (2752) döntetlen
Leinier Dominguez Perez (2748)–Szjugirov Szanan (2644) 1–0
Gledura Benjámin (2628)–Levon Aronian (2729) döntetlen
Finnország–Magyarország B 1–3

Madagaszkár–Magyarország U25 1,5–2,5

Nők:

Kanada–Magyarország 1,5–2,5

Maili-Jade Ouellet (2318)–Gaál Zsóka (2385) 1–0
Hoang Thanh Trang (2351)–Yunshan Li (2268) 1–0
Bich Ngoc Pham (2199)–Terbe Julianna (2245) döntetlen
Lázárné Vajda Szidónia (2283)–Svitlana Demchenko (2167) 1–0
Kirgizisztán–Magyarország B 1,5–2,5

Magyarország U25–Chile 2–2

közösség

további frisss

lap tetejére