Épp sétálni indulnak a felső tagozatos gyerekek néhány kutyussal a Fekete István Állatvédő Egyesület Vízöntő utcai telepéről, a programot a korai órákra időzítik ebben a rekkenő hőségben. Maradtak azért a kennelek körül is táborozók, velük és Vigh Andrea menhelyvezetővel beszélgettük arról, miért fontos, hogy a gyerekek az állattartás árnyoldalaival, a kemény munkával is találkozzanak. A fiatalok három csoportban más-más feladatot kapnak, az egyik sétálni megy a kutyusokkal, a másik a cicaházban reggeliztet és rendet rak, a harmadik pedig az épp sétán lévő állatok helyét takarítja. Minden poszton megfordul mindenki. Miközben beszélgetünk, mindenkinek jár a keze, van, aki a tálakat mossa, más seprűvel és lapáttal dolgozik, megint más slaggal tisztítja a kenneleket.
Sára már a második hetet tölti itt, nagyon szereti az állatokat, és a gondoskodás sem áll távol tőle. - Van otthon egy cicánk és egy kutyánk, a kutyust, egy skót juhászt egy hete hoztuk haza. Vele most keveset tudok foglalkozni, mert itt vagyok a táborban, de nagyon várom, hogy több időt töltsünk együtt. Az udvaron tanítgatjuk kis jutalomfalatokkal, még csak három hónapos. Tetszik a tábor, a legjobb a kutyasétáltatás benne - mesélte a tízéves Czenki Sára Eliza.
- Az a tapasztalatom, hogy nemhogy a gyerekek, de még a felnőttek jó része sem tudja elképzelni, hogy milyen az élet a menhelyen. Él a legenda, hogy a kutyákat bezárják egy ketrecbe, és kész. Nagyon fontos, hogy lássák az emberek, és bekerüljön a köztudatba, hogy a menhelyi kutyusok milyen aranyosak, kedvesek, és tudják azt is, hogy mennyi teendő van velük. Ezt az érzékenyítést szolgálja ez a tábor is, ahol a két hétben összesen 36 gyerekkel foglalkozunk, önkénteseink segítségével - mondta a frisss.hu-nak a menhelyvezető.
A kutyatartás nem abból áll, hogy néha eldobjuk neki a labdát, és egy kicsit megsimogatjuk. - Ez egy folyamat, amely reggeltől estig tart, ha azt akarjuk, hogy boldog és kiegyensúlyozott legyen a kutyánk. Egy ilyen tábor után nagyobb felelősséggel tudnak dönteni a gyerekek, illetve a családok, ha hazavinnének egy menhelyi állatot. Eleve szeretik őket, különben nem jönnének ebbe a táborba, de eleinte minden kutyusra rámutatnak, hogy ezt is hazaviszem, azt is hazaviszem. Ahogy telik a hét, sokat beszélgetünk, és végül megértik, hogy egy ilyen döntés 15 évre szól. Ráadásul ők még gyerekek, és emiatt a szüleikre sokkal több feladat hárul. A nagyobb, továbbtanulás előtt álló fiatalok pedig azt is átgondolják ilyenkor, hogy nem biztos, hogy a városban maradnak egyetemi éveik alatt, a szeretett cicájukat, kutyájukat viszont nem vihetik magukkal - mesélte a dilemmákat a menhelyvezető.
Ki az ideális gazdi? - Aki akar, és tud is időt és energiát szánni a kutyájára, cicájára. Aki sokat tud foglalkozni vele, és így gondoskodik arról, hogy kiegyensúlyozott és szófogadó állata legyen, ez jó mindkettejüknek. Így gond nélkül elmehetnek vele bárhová, még nyaralni is, együtt lehetnek, közös élményeket szerezhetnek, és nagyon sok szeretetet tudnak visszaadni ezek az állatok - hívta fel a figyelmet rá Vigh Andrea.
A tábori délelőttök a menhelyi teendőkkel telnek, délután viszont kapcsolódó programokra viszik a gyerekeket: ellátogatnak az állatorvoshoz, tájékoztatót és bemutatót láthatnak a segítő kutyákról, mennek lovardába, és még abból is leckét kapnak, hogyan taníthatják otthon a saját kedvenceiket.
