Hogy jutott eszedbe hegynek felfelé lefutni egy "everestnyi" távot? Tudom, ez egy kihívás!

A Covid-járvány óta nagyon népszerű az Everesting, mert akkor nem lehetett versenyeket szervezni, valamit ki kellett találni.

Tulajdonképpen az országúti bringások kezdték el, de futva is lehet teljesíteni.

Én először csináltam meg, az idei évet szerettem volna ezzel lezárni. Azért két hónapot erre is kellett készülnöm.

Elégedett vagy? Mennyi idő alatt teljesítetted?

20 óra 40 perc volt. Nehéz összehasonlítani mások eredményével - a hivatalos weboldalon regisztráltam is, és látom őket -, mivel mindenki más pályán teljesít. Valaki meredekebb helyen fut, valaki rövidebb távon, teljesen változó. Ismerősök azt mondták, hogy

az eredményem jónak számít, mert viszonylag rövid a kilométer, ez egy jó idő.

Én nagyon elégedett vagyok vele!

Mi volt a terep nehézsége?

56-szor kellett felmennem Velemből a Szent Vidre,

ezt egyébként már elég jól bejártam és ismertem. Érdekes, hogy egyáltalán nem untam a pályát, végig nagyon jól éreztem magam. Utólag azt mondom, jól sikerült kiválasztanom a terepet.

Szóba jött más is? Miben gondolkodtál?

Mehettem volna Velemtől a Hörmann-forrásig. Ahhoz azonban, hogy hivatalossá tegyük az egészet, el kellett küldeni a tracket, és

nem lehetett a felfelé vezető részben lejtő.

Ott viszont lett volna ilyen, így el sem fogadták volna. Nem volt sok opcióm.

Szép terep!

Szép, de kiválasztottam az év leghosszabb éjszakáját, a téli napfordulón futottam! Úgy gondoltam, belefér karácsony előtt, egy napot szántam rá, de meglett 20 óra 40 perc alatt.

Hogy telt el ez a nap, mesélj róla! Volt holtpontod?

December 21-én, csütörtökön reggel 8-kor indultam, és másnap hajnalban háromnegyed ötkor végeztem. Egyébként nem, nem volt holtpontom, érdekes, de sokkal nehezebb futásra számítottam! 5-6000 méter körül szinte vártam, hogy elérkezik ez a pont, de nem volt ilyen. Sőt, kiemelném, hogy

minden lefelé tartó szakaszon tudtam futni, ennek nagyon örültem.

Ha holtpontod nem is volt, milyen periódusokon mentél keresztül ebben a közel egy napban?

Hihetetlen nagy meglepetés volt, hogy

az edzőm, Lubics Szilvia és egy fantasztikus kis csapat eljött, és támogatott.

Csak az első három órában és a végén, az utolsó két és fél órában voltam egyedül, közben pedig mindig valaki frissített, jött velem, és segített, beszélgetett velem. Talán csak az utolsó öt kör, amikor egyedül maradtam, az akart nehezebben eltelni, de inkább csak az álmosság, fáradtság miatt.

Ugyanakkor fel is dobott, hogy már számolhattam vissza, még három kör, még két kör, még egy kör.

Valahogy örültem is neki, hogy így jött ki. Átgondolhattam mindent, helyére raktam magamban a dolgokat, és tudatosult bennem, hogy itt, Velem térségében, egy viszonylag kicsi dombon is lehet teljesíteni ezt a kihívást.

Az utolsó körökön csak a végére összpontosítottál már?

Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy nem állok le, és elfutok 10 ezer méterig, de végül úgy döntöttem, hogy inkább nem.

Majd legközelebb!

Az edződ mögött nagyon komoly teljesítmény van. Ő hogyan támogatott ebben a felkészülésben?

Mivel tél van, sokat járok Ausztriába sítúrázni, ez az egyik, amivel edzek, de sokat futottam terepen itthon is. Az edzőm abban segít, és azt mondja meg, hogy hol milyen intenzitással fussak, ez adja az edzés alapját. Oda kell erre figyelni,

a tempót nagyon jól kell megválasztani, hogy bírja az ember sokáig,

most már érzem ezt is. Úgy kell elképzelni az Everestinget, hogy felfelé bot segítségével, gyors gyaloglással lehet haladni,

olyan meredek a pálya, hogy szinte nem lehet futni. Lefelé viszont igen.

A tempót jól kell belőni, és jól kell frissíteni, ez is sokat számít. Érdekes módon most csak szilárd ételeket ettem:

pizzát, datolyát, mogyorót és banánt, de közben folyamatosan ittam teát, vizet, és a végén egy kis kólát is.

900 méter volt felfelé, ugyanennyi lefelé, sokáig úgy 20-25 perces köröket mentem. Egy kulacs mindig volt nálam, de az autóhoz visszaérve is mindig frissítettem.

Nem fáztál?

Nem, nagyon jó idő volt, épp a nagy havazás előtt futottam.

Nagyjából éjjel is, nappal is 10 fok körül volt a hőmérséklet.

Nem lehetett rá panaszom, nagyon eltaláltam, vagy inkább szerencsém volt! Nem kellett esőben, hidegben futnom.

Vaddisznókkal találkoztál?

Hajnalban egy csapatot láttam, de azonkívül csend volt. Edzéseken sokat jártam erre, többen szoktak lenni, most nyugalom volt,

talán tudták, hogy ott vagyok! Nem volt vészhelyzet.

Megfogalmaznád, hogy mi vonz a természetbe, amikor futni mész? Választhatnád a sportpályákat is.

Sokkal változatosabb a terep, folyamatosan jönnek az ingerek, és ez jó. Egyébként sokat futok aszfalton a versenyeken, főleg körpályán, ott a futás monoton tevékenység. Valószínűleg azért is élveztem annyira az 56 kört, mert mindig tudtam valamire figyelni, hiszen minden lépésnél máshogy kell futni, a köveket ki kell kerülni, egyszer ide, máskor oda kell lépni.

Nagyon jó volt tényleg, gondolj bele, közel 21 órás én-idő a hegyen!

Öröm hallgatni, ahogy mesélsz róla.

Igen, utólag is feldob az egész, jó visszagondolni rá!

Nem mindig ugyanezt az élményt adja egy kihívás, igaz?

Így van, sokszor előfordul, hogy kínlódom, várom a végét egy versenynek. Ez most más volt,

a kihívás olyan, hogy egyedül van az ember, nincsenek versenytársak, kisebb a lelki teher, kevesebb a probléma is.

Persze a tempó sem ugyanolyan. Elindultam, és még időcélt sem állítottam fel magamnak, úgy voltam vele, hogy majd beérek. Legfeljebb 24 órára gondoltam, alacsony intenzitással mentem, tudtam szilárd ételt enni, a gyomrommal sem volt gond.

Lesz folytatás?

Úgy gondolom, hogy igen! Sőt,

az a tervem, hogy Ausztriában az egyik sípályán, síléccel a lábamon is teljesítem a 8848 méteres emelkedőtávot,

mert arra is kíváncsi vagyok, és érdekel, hogy időben mennyi lenne a különbség. Igaz, ott fele távon, sokkal meredekebb pályán meg lehet csinálni ugyanezt.

Kipihented magad már?

Nagyon gyorsan regenerálódtam, három nappal később már ki is mentem újra futni, de a szervezetem még jelzett. Okosan kell csinálni, ez egy megterhelő kihívás, havonta nem lehet lefutni, de

mondjuk évente egyszer, ősszel vagy télen alapozásként be lehet iktatni.

Sportolói karrieredben hol tartasz, és a sikereid sorában hol a helye a most teljesített Everesting kihívásnak?

Terepfutó versenyeken nem szoktam indulni, inkább az aszfaltos futás a műfajom.

Eredetileg azért futok, mert van egy vizslám, akit le kell fárasztani.

Szeretem a hegyeket, sítúrázom is, de eddig nem kacsingattam ebbe az irányba, erre is rá kell érezni, át kell állni, mert teljesen más, mint az aszfalt. Most már azt mondom, hogy szeretnék ebbe az irányba is elmenni, de én élvezem sík terepen a monoton futást, a hosszú kihívásokat is.

Mire vagy a legbüszkébb?

Az Ultrabalatonra idén már nyolcadszor megyek majd, háromszor sikerült is teljesítenem. Ez a leghosszabb táv, és nagyon jónak számít az elért eredményem. Erre, pontosabban

a tavalyi, 2023-as eredményemre vagyok a legbüszkébb.

Futok tehát tovább!