Az első bomba
1945. augusztus 6-án Jamagucsi, a Mitsubishi nehézipari vállalat mérnöke, épp egy több hónapos hirosimai üzleti útról készülődött hazatérni. Már úton volt a vasútállomás felé, amikor észrevette a bombázót a város felett. Mielőtt felfogta volna, mit lát, jött a vakító fény, a robbanás, majd a hőhullám és a süvítő szél, ami a földre lökte őt. Beszakadt a dobhártyája, ideiglenesen megvakult és megégett a felsőteste, de még így is szerencséje volt, hogy túlélte: csak 3 kilométerre volt a robbanástól. Valahogy el tudott jutni egy menedékhelyre, ahol az éjszakát töltötte, majd másnap az eredeti terv szerint hazatért, Nagaszakiba.
A második bomba
A legendás japán munkamorál élő szobraként Jamagucsi úgy gondolta, hogy három nap pihenésnél többet egy atombomba sem indokol, úgyhogy augusztus 9-én már munkára jelentkezett. A főnöke hitetlenkedve fogadta a beszámolóját a Hirosimában történtekről: Mérnök vagy, számold ki... hogy tudna egyetlen bomba egy egész várost elpusztítani?
Jamagucsi visszaemlékezése szerint ez volt az a pillanat, amikor megszólaltak a vészjelző szirénák, és jött újra a már ismert, vakító fény. A szerencsétlen mérnök egy atombomba-túlélő minden rutinjával vetette magát a földre. Bár a második robbanás erősebb volt, Nagaszaki egyenetlenebb domborzata miatt, illetve a tűz terjedését megakadályozó folyóinak köszönhetően jóval kisebb pusztítást végzett. Jamagucsi se szenvedett a hirosimaihoz mérhető sérüléseket, pedig különös véletlenséggel ez a bomba is épp 3 kilométerre robbant fel tőle. De hát Jamagucsi történetétől nem idegenek a különös véletlenek.
Szerencsés ember
Jamagucsi a körülményekhez képest hihetetlenül szerencsés volt. Ideiglenesen ugyan kihullott a haja, és az égési sérülések is sokáig gyógyultak, de az egyetlen maradandó fizikai következmény az volt, hogy a bal fülére megsüketült. Számos sorstársával ellentétben hosszú és termékeny élet várt még rá. A felesége is átvészelte a háborút, és később gyermekeik is születtek, mindannyian teljesen egészségesen. Persze érthető módon a pszichológiai teher ennél sokkal nagyobb volt.
Kettős túlélő
Sokáig egyébként csak a második robbanás túlélését jelentette be Jamagucsi, egyik lánya szerint azért, mert a kitűnő egészségi állapota miatt úgy érezte, az atombomba-halmozással való kérkedés tiszteletlenség lett volna a kevésbé szerencsés túlélők ezreivel szemben. A nyolcvanas években aztán meggondolta magát, és bejelentkezett a kettős túlélői státuszért, amelyet végül 2009-ben adott meg neki a kormány. A coming out után élete hátralévő részében a nukleáris fegyverek betiltásáért harcolt.
Összességében szerencsésnek tartotta magát, és egy időskori nyilatkozatában az optimista életszemléletből is adott még egy kiadós leckét: Annak a két napnak akármelyikén meghalhattam volna. Minden, ami azután jött, már csak bónusz. Végül gyomorrákban halt meg 93 éves korában, a feleségét pedig vese- és májrák vitte el 88 évesen.
