A kőszegi bokszolók éremmel tértek haza a magyar bajnokságról

• 2023. december 18., hétfő •
Az Alpokalja Küzdősport Alapítvány versenyzői részt vettek a centenáriumi Felnőtt Magyar Bajnokságon, nem is akárhogy.
A kőszegi bokszolók éremmel tértek haza a magyar bajnokságról

Eredetileg 5 versenyzővel indultak volna neki a 100. Magyar Bajnokságnak, de sérülések és betegség miatt Stark Réka, Sallay Tamás és Szabó Bence nem tudtak részesei lenni a küzdelmeknek. Végül két versenyzőjük, a címvédő Lakotár Hanna és az újonc Pap Erik csapott bele az ellenfelek kesztyűjébe.

Erik a selejtezők során a budapesti Korom Krisztiánnal mérkőzött az elődöntőbe jutásért, ahol imponáló ökölvívással győzedelmeskedett. Sajnos a mérkőzés közben egy vétlen fejelés miatt egy hatalmas hematoma keletkezett Erik szeme felett, ami miatt nem vállalhatta a további mérkőzéseket. Így egy bronzéremmel zárhatta a tornát.

Hanna augusztusban komoly műtéten esett át, indulása az utolsó pillanatig kérdéses volt. A sorsolás számára egyáltalán nem volt könnyű, első körben az ukránok egyik oszlopos válogatottja, Svitlana Umanska ellen kezdett, aki az idei Balkán tornát is megnyerte. Hanna végig irányítva, magabiztos ökölvívással legyőzte ellenfelét. Így történt meg, hogy magyar bajnokságon ukránt verve jutott a döntőbe. A női 54 kg döntőjében Hannára a szintén csepeli Pálfi Viktória várt. A döntőben meg is számoltatta ellenfelét, és könnyed, iskolaboksszal győzte le, majd állhatott fel a dobogó tetejére. A bajnokságon mutatott teljesítménye okán, a szakmai zsűri döntése értelmében ő nyerte a 100. Magyar Bajnokság egyik különdíját is. Hannát választották a torna legtechnikásabb női versenyzőjének.

Így 1 aranyéremmel, 1 bronzéremmel és egy különdíjjal zárta a centenáriumi bajnokságot az Alpokalja Küzdősport Alapítvány.

közösség

további frisss

lap tetejére