A hónap közepén derül ki, kinek jutott kollégiumi férőhely

vg.hu • 2024. augusztus 11., vasárnap •
Nem szabadultak el az albérletárak, mivel a kínálat bővülése lépést tart a kereslettel. A kollégium jelenti a legolcsóbb lakhatást az egyetemi hallgatóknak, akiknek egy hulláma azután jelenhet meg az albérletpiacon, miután kiderül, jutott-e számukra férőhely.
A hónap közepén derül ki, kinek jutott kollégiumi férőhely

Minden tanév kezdetén komoly fejtörést okoz a hallgatóknak (nem csak a gólyáknak), hogyan oldják meg a választott egyetem városában a lakhatást - írja cikkében a vg.hu. A kollégium és albérlet közül egyértelműen a kollégium „éri meg” jobban, akinek pedig nem jut kollégiumi férőhely (ez augusztus közepén derül ki), többféle megoldás közül választhat. Korábban írtuk, 2018 óta jelentős kollégiumfejlesztés zajlott az egyetemvárosokban, növelve az olcsó férőhelyek számát, és persze a szállás minőségét, komfortját is, a fővárosban viszont jóval kevesebb kollégium áll rendelkezésre, mint amennyire szükség lenne a hallgatók száma miatt. Egy biztos, a kollégiumi szobák az önköltséges képzésben részt vevők számára is olcsóbbak, mintha egy kiadó lakásban bérelnének külön szobát, ami fővárosi szinten átlagosan havi kilencvenezer forintot jelent az albérletpiacon, szemben a kollégium 37, illetve 53 ezer forintos maximális díjával.

A felvételi ponthatárok kihirdetése óta két hete tart az albérletszezon.

Hamarosan a pótfelvételik eredményeit is kihirdetik, az első gólyatáborok is véget érnek, összeállnak azok a baráti társaságok, akik közösen szeretnék megoldani a lakhatásukat.

Milyen mértékű az albérletdrágulás? 

Az elmúlt két hétben a bérleti díjak szinte változatlanok maradtak, és bár élénkült a kereslet, akinek a lakhatása nincs a kollégiumi férőhelyekhez kötve vagy nem sürgős költöznie, nem mostanra időzítette a költözést – mondta el Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Augusztus eleje óta több mint tizenötezer kiadó ingatlan szerepel a kínálatban, nem egész két hét alatt közel ezer albérlettel bővült a kínálat, és ez az, ami ellensúlyozza az árrobbanást.

Budapesten a medián lakbérek nem változtak, így maradhatott negyedmillió forint az átlag. A szakember rámutatott, főleg az egyetemhez közeli, belső kerületekben nőtt a kínálat. A tulajdonosok is aktivizálták magukat, most ötödével több kiadó lakás található az V-VI-VII. kerületekben, mint két héttel ezelőtt,

ha pedig a teljes kínálatot nézzük, beleszámolva a közvetítők által feladott hirdetéseket is, összességében tízszázalékos kínálatnövekedésről beszélhetünk. 

A szakember szerint látható, hogy sokan tudatosan készültek az albérletszezonra. Továbbra is az ötödik és a második kerület maradt a legdrágább 320 ezer forintos átlagárakkal, a hatodik kerületben ugyanez 290 ezer, míg a hetedikben 230 ezer forint. Olcsóbban juthat albérlethez az, aki bevállal 30-40 perces tömegközlekedést – hívta fel a figyelmet a napokban az otpotthon.hu –, a külső kerületekben ugyanis 150 ezer forint alatt is lehet lakást találni. Ilyen például a IV. és a XXII. kerület.

Hazánk második legnagyobb városa Debrecen egyben egyetemváros is,

az albérletárak pedig hajszálnyira kerültek a budapesti átlagtól.

Ugyanakkor az elmúlt két hétben annyit bővült ott is a kínálat, hogy a 240-245 ezer forintról tízezer forinttal mérséklődtek az átlagos albérletárak, összesen 860 kiadó lakás szerepel most a kínálatban. Szegeden és Miskolcon is 10 százalékkal bővült az albérletkínálat. Szeged esetében 320-ról 370 kiadó lakásra, százhatvanezer forintos átlag mellett.

Balogh László az árak stagnálásának hátteréről elmondta azt is, hogy a befektetők is visszatérhetnek, mivel az ingatlanbefektetés ismét jobb hozamokat kínál, ám tavaly sem dobta meg az árakat az, hogy kevesebben választották az ingatlanokat befektetés tárgyául. Megírtuk,

amíg a magánvásárlók szempontjából kedvező, ha kevesebb a befektető a piacon, az albérletek esetében pont fordítva van, növelik a kínálatot, ami ellensúlyozza az árrobbanást.

Balogh László szerint azért nem következik be extrém méretű árrobbanás, mert az a lakáskiadók hozamát is lenullázná (egy bérlő sem tudná megfizetni), illetve a jövedelmi szintek (ismét) növekednek.

A hónap további részét illetően ugyanakkor kérdés szerinte, hogy a viszonylag egyenletes és stabil keresletélénkülés mellett lesz-e roham vagy drágulás. Érdekes szerinte az is, hogy a leendő bérlők hétfői napokon a legaktívabbak, szeptemberre, a szorgalmi időszak kezdetére pedig mindenki szeretné megoldani a lakhatását. Ugyanitt a szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy aki kivár, könnyen megspórolhat egyhavi bérleti díjat. Ugyanis elképzelhető, hogy ugyanazt vagy ugyanolyan, az igényeinek megfelelő lakást csak tízezer forinttal drágábban talál, azonban ez a pár hét a valamivel magasabb bérleti díj ellenére egy hónapnyi megtakarítást jelent, ami nagyobb összeg, mint az egy évre vetített árkülönbözet. Azt viszont csak a szezon végén látjuk majd, mennyien lesznek, akik kivárásos alapon keresgéltek – tette hozzá a szakértő.

közösség

további frisss

lap tetejére