Nettó egymillió forintos fizetés futárként? Úgy tűnik, lehetséges

• 2023. november 18., szombat •
Olyan új bónuszrendszert vezetett be a futárok teljesítményének jutalmazására a budapesti online szupermarket, amivel akár havi egymillió forint fölött is kereshet, aki jól dolgozik. Ez a KSH kereseti adatait segítségül híva azt jelenti, hogy több mint két és félszer annyit vihetnek haza, mint az átlag.
Nettó egymillió forintos fizetés futárként? Úgy tűnik, lehetséges

A Kifli.hu kőbányai raktárában korán indul a nap, az első futárok már hajnali öt órakor megkezdik a műszakot - írja az Index. A várost bejárva túrák sorozatát teljesítik. Az elkötelezettségük jutalma a vállalat által kidolgozott új bónuszrendszer, amellyel elismerik az extra erőfeszítéseket. Az Index pontosító kérdésére a cég elmondta:

A HAVI EGYMILLIÓ FORINT NETTÓBAN ÉRTENDŐ.

Ez már csak azért is figyelemre méltó összeg, mert a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi adatközlése szerint idén augusztusban 555,9 ezer forint volt a bruttó átlagkereset, 15,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A nettó átlagosan 383,5 ezer forintra jött ki a nyár végén. Ez hasonló mértékű, 15,1 százalékos növekedést tükröz, ugyanakkor 1 százalékos reálbér-csökkenést is mutat a KSH-adat.

Megéri futárkodni

Visszatérve a Kifli-futárokra: ez azt jelenti, hogy a havi nettó 1 millió forintnál maradva több mint két és félszer annyit vihetnek haza, mint az átlag. Kristóf Péter, a cég úgynevezett last-mile menedzsere, vagyis a kiszállításért felelős vezetője elmondta:

a futárok túránként átlagosan 12 címet teljesítenek, személyes kapcsolatot teremtve a Kifli és a vásárlóink között. Most a megbecsülésünk jeléül a futárok nettó bónuszt kapnak a délutáni műszakért, és egy hétvégi bónuszt azok, akik vállalják a »vendéglátós hétvége« kihívást.

Az online élelmiszer-kiskereskedő jelenleg több mint 500 futárból álló állományát idén még akár 100 munkatárssal bővítené. Gabriel Makki, a Kifli.hu ügyvezetője megfogalmazása szerint a futárok a vásárlók elégedettsége iránti elkötelezettség arcai. „Az ő munkájuk a sikerünk gerince. Ezzel az új bónuszrendszerrel egy olyan jövőt képzelünk el, amelyben azok a futárok, akik folyamatosan kiemelkedően teljesítenek, jelentős mérföldkövet meghaladó bevételt érhetnek el. Ez nem csak jutalom, ez befektetés egy tartós együttműködésbe.”

Az Index érdeklődésére a vállalat azt is közölte, hogy a futárok

  • mintegy 30 százaléka keres nettó 800 ezer forint felett,
  • és hozzávetőleg a 6 százalékuk lépi túl a bűvös havi nettó 1 millió forintot. 

Nem csak beszélnek a fenntarthatóságról

Emlékezhetünk, a Kifli.hu 2019 decemberében kezdte meg működését azzal a határozott céllal, hogy minőségi ételeket és szolgáltatást biztosítson Budapesten és a környező településeken. A cég gyorsan népszerűvé vált a főváros és vonzáskörzetének utcáin, a kiszállított rendelések száma 2023 júniusában már a 4 milliót is meghaladta. A mára Székesfehérváron, valamint a Balaton és a Velencei-tó körül is elérhető szolgáltatás az üzleti sikerek mellett nagy figyelmet fordít a fenntartható működésre is:

  • újrahasznosított csomagolóanyagokkal,
  • CNG-üzemanyagú flottával,
  • illetve valós megoldásokkal az élelmiszer-pazarlás ellen.

(Borítókép: Kifli.hu)
Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére