Majdnem minden regény és film ott ér véget, hogy a szerelmesek egymás nyakába borulnak, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Pedig az igazi megpróbáltatások csak ekkor kezdődnek! Húsz évesen az ember halhatatlan, és mindent tud a Világról. Harminc körül ezt jobb esetben újragondolja. Az idő, annak előrehaladtával mindenki életében egyre fontosabb lesz, miközben mi emberek egyszerűen csak boldogok szeretnénk lenni - oly sokszor önző módon, a másikat megbántva. Férfi és nő, nő és férfi összetartoznak, de általában elég rázós az ügy.
A Dés László és Bereményi Géza szerzeményeire épülő "Férfi és Nő" koncert pontosan erről szól. Örömökről, bánatokról, szerelemről, csalódásról, játékos évődésről, hűségről, hűtlenségről, esendőségről és halandóságról. Az életünkről. Sajnos ezúttal Cserhalmi György nem tudott itt lenni, ezért Dés László már a koncert első negyedében elnézést kért, és megígérte, hogy igyekeznek úgy pótolni őt, hogy ne legyen nekünk, nézőknek hiányérzetünk. Betartották az ígéretet. Azt is elmondta, hogy sok évvel ezelőtt itt Szombathelyen volt ennek a koncertnek a premierje, ezért számukra mindig különleges érzés városunkba érkezni. Ezek után persze már nem volt nehéz a közönséget kenyérre kenni...
Természetesen a koncert színvonala önmagában is elérte volna ezt a hatást, mert a tartalmas dalszövegekhez igazán parádés zenekari teljesítmény párosult, a ritmusszekció, a szólógitáros, és maga a zeneszerző, Dés László is olyan virtuóz hangszeres szólókat adtak elő, hogy minden zeneértő elégedetten bólogathatott. A pajkosan billegős bossanovától a füstös blueson át, a keserédes keringőig sokféle zenei műfaj kavarodott össze, ám a koncertnek mégis egységes volt a hangulata és a hangzásvilága.
A két színésznő, Básti Juli és Udvaros Dorottya a legnagyobb biztonsággal uralták a színpadot - mindamellett, hogy korukat megszégyenítően dögösek mindketten. Nem akartak fiatalabbnak látszani, vállalják éveik számát, és büszkék az élettapasztalatukra. Kulka János laza és könnyed, a közönség soraiban ülő hölgyek elcsípett félmondatai alapján sármja mit sem veszített erejéből. Dés László pedig remek énekes is amellett, hogy zseniális zeneszerző! Beszédhangja szerényen fátyolos, mondhatni átlagos, de ha énekelni kezd, akkor a kissé reszelős, érett férfihang azonnal betölti a teret!
Külön köszönet illeti a technikai személyzetet, akik a minden elemében élő hangot magabiztosan tartották kézben, és a mennyiség helyett a minőségre helyezték a hangsúlyt. A terem akusztikájából amit lehetett, kihozták, talán a nézőtér két oldalán pluszban tudtam volna még néhány hangfalat elképzelni, úgy valószínűleg még gömbölyűbb lehetett volna a hangkép. A fények kiválóan egészítették ki az élményt, nem hivalkodtak, csak tovább fokozták a nagyszerű atmoszférát.
Az egész produkcióból sugárzott az összeszokottság nyugalma, a végtelen profizmus, ugyanakkor a szakma iránti alázat. Egyetlen felesleges manír sem rontotta az összképet, és igazán kiérlelt esszenciáját kaptuk annak a megfoghatatlan életérzésnek, ami nekem valami miatt Budapesthez kötődik. Persze az elmesélt történetek bárhol a Világon megeshetnek, de főként a melankolikusabb darabokon érződött, hogy ez mind a miénk, egy darabka Magyarország.
Egy pohár jófajta, testes, száraz vörösbor - ez jutott eszembe a koncertről kifelé jövet. Sok ember több éves munkája van benne, letisztult, karakteres, minden cseppjében értéket hordoz, és ha felhajtjuk, elbódít kissé.
Egy ilyen este után kéz a kézben hazasétálni, és elgondolkodni rólunk, meg az életünkről igazán felemelő érzés volt. Bár a közönség gerincét a középkorú és idősebb korosztály adta, jó volna ha ezek a gondolatok a fiatalabbakhoz is utat találnának, és akkor talán jobban megértenénk egymást - mi férfiak és nők.
