A téli sportágak tekintetében minden idők legsikeresebb magyar sportolói közé tartozik Regőczy Krisztina és Sallay András. A kettejük alkotta jégtánc páros sikert – sikerre halmozott, pályafutásukat 1980-ban, Lake Placidban a jégtánc olimpiai ezüstérmével majd pár hétre rá Dortmundban világbajnoki címmel koronázták meg.
"Negyedik generációs pedagógus család egyke gyermeke voltam, szüleim mindennel meg szerettek volna ismertetni. Balettoztam, művészi tornáztam, néptáncoltam, zongoráztam, németül tanultam. Hogy levegőn is mozogjak, télen kimentem nagyapámmal a Vajda Péter utcai iskola udvarára, ott húztam magamra korcsolyát először. Megszerettem a sportágat, ott maradtam. Edzések, műjégpálya, versenyek, közben jégtánc párost alkottunk Sallay Bandival - tizenhét csodálatos esztendő következett" – ezekkel a szavakkal emlékezett vissza a kezdetekre Regőczy Krisztina.
A kiváló sportoló pályafutásáról, sikereiről, sportvezetői karrierjéről és számos kulisszatitokról is mesélt, a moderátor a neves olimpiatörténész, az egyesület elnöke Horváth Vilmos volt. Persze a frisss.hu is feltette a kérdéseit.
Mi volt a legnagyobb boldogság, amit a sport okozott Önnek?
Úgy gondolom, hogy pályafutásunk legnagyobb boldogsága az volt, amikor 1980-ban mindenki bennünket látott aranyérmesnek és a mai napig is emlékeznek erre az emberek.
A tizenhetes szám mindig fontos volt karrierje során…
Valóban, hiszen 1967. február 17-én kezdtünk el együtt korcsolyázni az Andrással és 9 év után, 1976-ban olimpiai 5. helyet szereztünk, 4 év múlva, 1980-ban pedig ezüstérmesek lettünk. Ez azért is volt nagy eredmény, mert közben mi rendkívül rossz körülmények között tudtunk csak készülni, hiszen Magyarországon még fedett pálya sem volt. Aztán 17 esztendőn keresztül, egészen 1984-ig együtt tudtunk maradni.
Tényleg csak egy szexi miniszoknyában táncolta össze az érmeit?
Azért volt rajtam más is, sok szép kűrruhát viselhettem, de valóban szinte ,,pucérnak” éreztem magamat, amikor táncoltunk, hiszen alig 20-25 cm-es szoknyát viseltünk akkoriban.
Sallai Andrással továbbra is egyedülállóak. Miben is?
Mindketten a korcsolyasport mellett maradtunk, és egyedülállónak számítunk abban, hogy az egyedüli világbajnok pár vagyunk, akik az aktív pályafutásunk abbahagyása után is a sportág mellett maradtunk, és továbbra is alázattal szolgáljuk a sportágat. Jómagam a nemzetközi szövetségben dolgozom, de edzőként, sportigazgatóként is tevékeny maradtam.
Milyennek ítéli a mai magyar korcsolyasportot?
Annak ellenére, hogy nagyon tehetséges fiataljaink vannak, sajnos hullámvölgyben van a sportág. Most éppen a rövidpályás gyorskorcsolyázóink vannak jobb formában, de bízom benne, hogy a többi szakág is fellendül. Egyébként örülök, mert egyre több klub alakul, csarnok- és pályaépítés is zajlik, több városban pedig fedetté teszik a pályákat. A korcsolyasport olyan sportág, ahol hosszú évek alázatos munkájára van szükség, ezért úgy gondolom, a legtöbb esetben a hozzáálláson kellene változtatni. Ugyanakkor a fiatalok mindent tegnapelőtt akarnak elérni. Én lennék a legboldogabb, ha lennének méltó utódaink, én biztosan gratulálnék nekik.
