Lehet Alföldi Róbertet szeretni, és lehet nem szeretni, de egy garantált, a nézőt egy darabja sem hagyja hidegen, tény pedig továbbá az, hogy korunk egyik legzseniálisabb alkotója, amit mesterien prezentált most is a szombathelyi teátrumban. A tavalyi Shakespeare után most Ben Jonsont tűzte pellengérre és az ő Volponéját, jövőre pedig jönnek A salemi boszorkányok szintén a Weöres Sándor Színházban, szerencsére, ezt muszáj hozzátennem. Szerencsére ő olyan rendező, aki mer rendezni, kimondja, amire más csak utal. Most is kortárs és kortalan darabot hozott, ez a Volpone fröcsög a káromkodástól, csal, megveszteget, hazudik, csajozik, vetkőzik és átszenteskedik, bár ezek Jonson idejében is kellően aktuálisak voltak, ma is azok. És hogy mennyire politizál? Ezt döntse el mindenki saját maga.
Alföldi rendezése nagyon pontos, mindennek megvan a helye, a szerepe, nincs egy olyan utalás sem, aminek ne lenne jelentése később. Pörög, ahogy az olasz temperamentum diktálja, benne reked a szusz tőle a tüdőben, és ha fél percre elkalandozik a néző, már szinte el is vesztette a fonalat. Kellően feszesek a mondatok, a grimaszok, a mozdulatok, jelen van a maximalizmus, de mégsem merev, mert dugig van poénokkal. Szünet sincs, a több mint két órás darab hatása alól kikerülni lehetetlenség. Persze okkal ajánlják 16 éven felüli nézőknek is…
Tényleg nem hagy másra figyelni, csak a színészi játékra és a szövegre. A díszlet trükkös, de egyszerűen letisztult, ellentétben a szereplők összetettségével. A stilizált fekete-fehér nyitott dobozokban koporsóra emlékeztető ágy, néha csak egy-egy ledes fénnyel futtatott feszület töri meg a sémát, amit hol bekapcsolnak, hol nem. A háttér is sima égkék és bíborvörös színekben váltakozik, persze ez sem véletlenül.
A színészek nagyon kitettek magukért, alapból sem lenne semmi okunk negatívan beszélni a szereplőgárdáról, de Alföldi kihozta belőlük a bizonyos elvárt pluszt. Jordán Tamás bár a szerepe nagy részét ágyban fekve töltötte, úgy keltette életre a darabot, ahogy senki más. A velencei dúsgazdag öregúr haldoklását színleli még több pénz és támogatás reményében. Ő sorra csak várja, mikor esik be hozzá az újabb és újabb sajnálkozó, aki az örökségére pályázik, közben meg ő fosztja ki őket.
Bányai Kelemen Barnát még nem láttam ennyire jól játszani, nagyon jól állt neki Mosca karaktere, ki Volpone segédjeként még több pénzért bármire hajlandó. Nagyon megörültem Csankó Zoltánnak, aki erre a szerepre csatlakozott a WSSz társulatához, de őt már ismerheti a helyi közönség, korábban a Mandragórában játszott Szombathelyen. Bánfalvi Eszter lubickol az Alföldi-rendezésben, ahogy minden egyes alkalommal, ő egy kurvát alakít, vele szemben pedig Hartai Petra egy alárendelt fiatalasszonyt, akik tökéletes ellentétei egymásnak. De abszolút hozza a szerepét Szerémi Zoltán, Kálmánchelyi Zoltán, Balogh János, Endrődy Krisztirán és Szabó Tibor is. Élvezet velük együtt parádézni a színpadon. Tökéletesen felismerhető, pontos, de többrétegű karaktereket játsszanak, akik a pénz reményében bármire képesek.
Ez tényleg a pénz komédiája, én újra befizetnék rá.
