A napokban jelent meg a vasvári Karak Zenekar első nagylemeze, aminek borítóját Franken Vivien kőszegi tetováló tervezte. Őt kérdeztük a közös munkáról.
Mikor, illetve hogyan jött a felkérés?
A Karak Zenekart azóta ismerem, mikor még nem is volt, sem az óperencián innen, sem pedig azon túl. A jó pár éves ismeretségen kívül, ehhez a felkéréshez talán hozzásegíthetett az is, hogy kölcsönösen szeretjük egymás munkáját a zenekar tagjaival. Mivel némely dal születésének is tanúja lehettem lelkesedésem a végeredmény iránt elfogultsággal vagy anélkül, de szilárd lábakon áll; így nagyon örültem, mikor megkérdezték, hogy elkészíteném-e nekik a borítót.
Volt már hasonló felkérésed?
Ez az első olyan borító, amit nem általam kitalált zenekarnak készítettem – mosolyog.
Miből inspirálódtál?
Az egyik legerőteljesebb inspirációm a papírra való alkotás során a zene - és itt most nem a tetoválásra gondolok - ; így talán ez az egyik legszuperebb folyamat, ami "megrendelésre" történhet. Egy borító szerintem fontos, hogy magáról a zenéről és annak hangulatáról szóljon, nem szeretem a zenekarokat vagy előadókat művészeti alkotásként kezelő artwork-öt. Igyekeztem képpé formálni azt a hangulatot, amit szerintem a zenekar zenéje és szövegei jelentenek.
Mennyi időt vett igénybe a tervezés?
A tervezés folyamatát nehezen tudnám időhöz kötni, mert jelentős előnyöm volt, hisz a felkérés előtt is ismertem már a dalokat. A konkrét képpé formálásuk pár hét alatt zajlott. Nyilván a munkám miatt tudnom kell időponthoz kötötten alkotni, így ebben az esetben is így volt. A fiúk jóval több időt adtak, mint amit én kitűztem magamnak.
Milyen koncepció lapján készültek a képek?
A központi elem mindenképp a róka. Mivel ez a Karak első lemeze, tele olyan dallal, amik erősen kötődnek földrajzi vagy érzelmi gyökereikhez, szerintem fontos, hogy ezek hangsúlyosabban megjelenjenek. Szeretem a képzettársításokat, az álomszerű víziókat, a dalszövegek mögött felsejlő világokat. Nagyon erős a képiség ezekben a dalokban, amire utalni szerettem volna. S ahogy az omladozó falakat idéző háttér előtt sétáló rókára nézek, egy olyan ismerőst látok, aki bölcs és gyermeki, ravasz és játékos egyszerre. Pont, mint (a) Karak.
És hogy milyen lett az album? Íme, egy kis ízelítő:
