Gombkötő Balázzsal azért volt jó beszélgetni, mert a táncot, mint hivatást, a legkomolyabban veszi, de egyébként laza, jó humorú és tele van tervekkel.
.jpg)
Január óta új párja van, Laskovics Petrával táncol, „ügyesen készülgetünk a versenyekre”. Sokat utaznak tanárokhoz, mert olykor helyben nem kapják meg a megfelelő képzést. De olyan is van, hogy az óraadó jön el hozzájuk. Március elején, a területi bajnokságon nyertek. Mivel január óta alkotnak egy párt a táncban, csak nagyjából egy hónapot tudtak készülni, azonban jó visszajelzéseket kaptak a nézőktől és a pontozóktól is.
Edzés, edzés, edzés állandóan: minden nap négy-öt órát. Az idő a rengeteg felkészüléssel megy el, valamint az utazással. Nemcsak akkor, amikor Budapestre mennek, hanem vannak külföldi szereplések, edzőtáborok is.
Kíváncsiak voltunk arra, hogy számára mi a sport csúcsa, amikor úgy érzi majd, hogy mindent kihozott a táncból, amit lehetett. Balázs szerint Magyarországon érdekes a kérdés. Aki például megnyer egy magyar bajnokságot, annak az szakmailag nagy elismerés, nagy siker. De az ember élete attól nem változik. „Felállok tíz percre a dobogóra, megemelem a kupát, odajönnek az újságírók egy interjúra, aztán kijövök a teremből, és ugyanolyan ember vagyok, mint aki szembejön velem az utcán, és akárhol dolgozik.”
„Egyedüli szombathelyiként már csak én vagyok aktív táncos, aki hétszer nyert magyar bajnokságot általános- és középiskolás korában” – erre a legbüszkébb. Voltak közben párcserék, de most Petrával azon dolgoznak, hogy ezt a számot még növeljék. „Az lenne a jó, ha minél több magyar bajnoki címet tudnánk szerezni.” Persze ez sok mindentől függ, de már az is előbbre viszi őket, hogy az önkormányzat segíti a munkájukat. (Emellett vannak vállalkozók, egyesületek is, akiktől támogatást kapnak.)
Nemcsak táncos, hanem tanár, edző is már öt éve: sok pici táncossal foglalkozik, gondoskodni kell a szombathelyi utánpótlásról. Az egyesületen belül van tizennyolc-húsz páros, általános iskolásak, velük nagy sikereket érnek el. „A gyerekek elhivatottak a tánccal szemben, a LORIGO TSE dübörög”. Balázs örül neki, hogy nemcsak a saját sportolói élete halad előre, hanem, mint edző is megállja a helyét, és a gyerekek jól teljesítenek. „Fontos a picik kinevelése is, mivel bennük van a jövő.”
Azt is elárulta, hogy sosem volt a táncoláson kívül más jövőképe, nem szeretné abbahagyni. Másban azonban kipróbálná magát, hiszen „jobb, ha az ember több lábon áll.” Érdekli például a gasztronómia, a kulináris élvezetek, a kedvence a street food, akár egy ilyet is megvalósítana. De a főszerep a táncé: „a tanítás és a versenyek, amíg a fizikai erőnlét engedi.”
A Kaposmérői Területi Bajnokságon
A tánc mögött rengeteg munka van: elő kell teremteni az anyagi és a tárgyi feltételeket is maguknak és az utánpótlásnak. Amikor nem tanít, edz vagy versenyzik, azon töri a fejét a művészeti vezetővel, Faludiné Lovas Henriettével és a kollégákkal, hogy lehetne ebből még többet kihozni. Szabadidejében egyébként szeret kirándulni, utazni, keresi a jó kajákat a térségben.
A jövőbeni terveiről elárulta: a legfontosabb az utánpótlás nevelése, hogy legyenek az egyesületnek jó táncosai, akik bajnokságokat, ranglistákat nyernek, szép helyezéseket érnek el. „Ez a sport és a város számára is fontos”. Az lenne az igazi elégtétel, ha olyan eredményeket érnének el, amiket nekem is sikerült, vagy még jobbakat.” Az egyesületet is szeretnék előbbre vinni, valamint a táncos mozgalmat az országban.
