Mindenkiben ott lakozik egy kisgyermek. A szüleim szerint, ez rám nézve hatványozottan igaz. Épp ezért fogott el különös érzés, amikor beléptem a Szűrcsapó Óvoda falai közé. A farsangi időszaknak megfelelő dekorációk remek hangulatot varázsoltak, és már az öltözőbe érve szinte kedvem lett volna táncra perdülni.

A kívánságom úgy tűnik meghallgatásra talált, mert pár percen belül igazi mulatságban volt részem. A kedvenc mesefigurák társaságában rophattam körtáncot. Bár, ha valakinek azt mesélem, hogy jobbról a Kacor király, balról egy kenguru fogott közre, bizonyára meglepő arckifejezéssel nyugtázza mindezt. Pedig így volt...

Kifejezetten szimpatikus volt, hogy a csoportok között többen is választható mesehősöket elevenítettek meg. Ezért fordulhatott elő, hogy olyan klasszikusok köszöntek vissza rám, mint a Kőleves vagy épp Mátyás király kalandjai.

Persze minden korszaknak megvannak a maga közkedvelt figurái. Engem gyermekként valamiért a western hősök világa vonzott. Nem csoda, hogy vadnyugat hősének öltöztem be és próbáltam birokra kelni az indiánokkal. Manapság inkább a hercegnők és a focisták voltak többségben.

Az önfeledt táncolás után kicsit megpihentünk és üdítők kortyolgatásával, illetve némi elemózsiával töltöttük fel energiakészletünket. Aztán a játékoké volt a főszerep.

Férfiasan bevallom, hogy az együtt töltött idő végén nem volt szívem távozni. Annyira jó érzés volt ismét - még ha csak rövid időre is - gyereknek lenni. A vidám, színes jelmezek, az önfeledt kacagás és tánc, újra előhozta belőlem azt az elfeledett részt, amelyben egyszer részem volt. Szóval azt hiszem elő kéne vennem azt a kovboj ruhát és indulhat a mulatság.