A péntek esti esős és szeles időjárás tökéletesen passzolt ahhoz a érzéshez, ami Verdi monumentális műve kivált. 1868 novemberében elhunyt a Verdi által nagyon tisztelt Gioachino Rossini, így a szerző arra gondolt, hogy a nagy operaszerzőre gyászmisével kellene megemlékezni. Ezt hallhatta a szombathelyi közönség a Sportházban.

Nem először lépett fel a Savaria Szimfonikus Zenekar az MSH-ban, bár ennyi szereplővel nem lehetett volna előadni a Bartók Teremben. A zenekar hatását csak fokozta a Nemzeti Énekkar kísérete és a négy szólista remek előadása. Sajnos Bibiana Nwobilo nem tudott jelen lenni, mivel a próbák végeztével elment a hangja, ezt Madaras Gergely karmester jelentette be a koncert elején. Helyette Somogyvári Zita ugrott be Németh Judit, László Boldizsár és Palerdi András mellé.

Ez a koncert tényleg másfél óra libabőrt jelentett a hallgatóságnak, hiszen kevés ilyen magával ragadó, nagy energiákat felszabadító zenemű van. Verdi gyásza eget és földet megrengetett, a harag napja alatt a zenekar szinte tombolt, a kórus kétségbeesett felkiáltásokkal jelezte az ítéletet, levegőt is alig mertünk venni.

Közben pedig olyan mély és belsőséges szünetek és lány dallamok adtak még nagyobb nyomatékot a fájdalomnak, hogy nem lehetett unatkozni. Sírtak a hangszerek, a trombitafanfárok búcsúztattak.

A darab után is csak kóvályogtunk haza a szemerkélő esőben, összhangban a komolyan komor hangulattal.