Szombat délután, a tűző napfényben a közismert műsorvezető, Váczi Gergő narrátor üdvözölte az LuK Savaria Kuplunggyártó Kft. több ezer dolgozóját, illetve családtagját, valamint a megjelent országgyűlési képviselőt és alpolgármestert, majd Szigeti Tibor, az LuK termelési vezetője hivatalosan is megnyitotta a családi napot.
Három év elteltével – 2013-ban volt ugyanis utoljára hasonló rendezvényünk – azért döntöttünk a családi nap megrendezése mellett, mert nagyon sok új dolgozónk lett időközben, immár mintegy 3 ezren tartoznak hozzánk és azt szerettük volna, ha a dolgozóink saját maguk ismertetnék meg családtagjaikkal a gyárat, a munkahelyet, azt a helyet, ahol eltöltik mindennapjaik egyharmadnyi idejét – nyilatkozta honlapunknak Szigeti Tibor.
Az LuK termelési vezetője azt is elmondta, hogy ma a gyerekek is megtudhatták, hogy anya, apa hol dolgozik, mi a feladata nálunk, és az is kiderült, mennyit fejlődött az utóbbi években a gyár, a kuplunggyártás.
A közösségépítés érdekében a cégvezetés nagyon sok szabadidős elfoglaltságot szervezett a gyerekeknek, a családoknak, de számos színes aktív programot találhatott magának minden munkavállaló, illetve a nagyobb gyermekek is. Ez a nap a pihenésé volt, csak egy-két helyen volt bemutató termelés.
A családi napon a gyerekeket a Mesebolt Bábszínház, a nagyobbakat pedig a Weöres Sándor Szénház művészei szórakoztatták, a sportolni vágyók pedig az LuK focitornán hajtották a bőrt.
Jó melegük volt a sportoló LuK dolgozóknak, így aztán jól esett a gyár által biztosított hideg innivaló és a megannyi finom falat.
A programok közben folyamatos termékbemutatók, ugrálóvár, arcfestés, lufihajtogatás, de tűzoltási bemutató is várta a kilátogatókat.
Az egyik sátorban pedig az Arrabona Racing Team autóját, a gépészmérnök-hallgatók által fejlesztett technikát is megcsodálhattuk. A helyszínen megtudtuk, hogy a világ legrangosabb versenyét mérnök hallgatóknak írták ki, ezen pedig meg kellett tervezni és meg kellett építeni az autót, majd versenyhétvégéken kellett részt venni, aztán statikus és dinamikus versenyszámokon kellett megjelenni. Persze a költségtervet, az üzleti tervet is be kellett mutatni, illetve azt, hogyan tervezték meg az autót.
Az LuK dolgozóit este az Experidance Productions Nostradamus, A világok vándora című nagyszabású táncszínházi programja szórakoztatta.