A celli Rocky-Dilly Akrobatikus Rock and Roll Club folyamatosan szállítja a jobbnál jobb eredményeket. Az idei versenynaptárjuk is nagyon zsúfolt, ráadásul a folyamatos fejlődés jegyében újabb célokat tűztek ki maguk elé a kis táncosok. Azonban minden siker mögött ott áll egy ember, aki a háttérből segíti a fiatalok pályafutását, aki egykor még versenyzőként nyerte az érmeket, manapság pedig edzőként adja át tudását. Ő Koszogovits Norbert vagy ahogy mindenki ismeri Koszi.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy tudom, a focipályán kezdődött a sportkarriered. Aztán jött egy éles váltás és táncosként lettél híres. Így tervezted?

Nem egészen, csak az élet átírja a terveket. Nekem annyi közöm volt eleinte a tánchoz, hogy a testvérem versenyére kimentem és megnéztem. Aztán felfigyeltem arra, hogy milyen sok csinos lány van és így lett motiváció, hogy én is kipróbáljam. Sajnos, ez rányomta a bélyegét a versenyzésre, mert inkább nézelődtem, mint keményen dolgoztam volna. Aztán elhatároztam, hogy ennek vége és nem akarok mindig a mezőny hátsó részéhez tartozni. Ahogy emeltem a tétet, úgy jöttek az eredmények is.

Amit lehetett elértél versenyzőként, adta magát, hogy edző legyél a profi karriered végén?

Nem egészen, még aktívan táncoltam, amikor már elkezdtem dolgozni a fiatalokkal. Aztán eljött egy pont, amikor döntenem kellett. Nem lehet ám egyszerre két fenékkel megülni egy lovat. Vagy keményen dolgozom és felkészülök a következő versenyre, vagy az utánpótlást nevelem a legjobb tudásom szerint. A 12-13 év profi versenyzői karrierem végére kellett így pontot tennem, de nem bántam meg. Amit lehetett, megnyertem, ráadásul optimista vagyok, csak a szépre emlékezem.

Akkor nem mennél vissza versenyezni?

A korom miatt ez a kérdés nem releváns. Ha gyerek lennék, természetesen visszamennék. Viszont jobban szeretem ezt a kihívást. Edzeni a jövő fiatalságát, látni mennyire lelkesek vagy izgulnak egy nagyobb verseny előtt. Bevallom, amikor táncoltam nem volt mitől tartanom, mert pontosan tudtam mennyire készültem fel. A gyerekek esetében ez is más, hiszen a szereplésük nem csak rajtam múlik. Ha jól dolgozik egy edző, akkor 40 százalék nyugszik a vállán, a többi a versenyzőkön.

Ez nagyon következetesen hangzott. Maximalista vagy?

Annak tartom magam, de nem vesztem szem elől a hitvallásom: nincs eredménykényszer. A táncosok érezzék jól magukat, szeressék, amit csinálnak, mert ez már fél siker. Ha pedig tehetséges és szorgalmas valaki, akkor az eredmény sem fog elmaradni. Tudom, tapasztalat…

Életed túlnyomó részét az akrobatikus rock and roll közösségében töltötted. Meddig tervezel ezen a pályán maradni?

Bevallom ezen még konkrétan nem gondolkoztam. Nyilván ez sem nyugdíjas állás és megérzem én is az évek múlását. Az utazások eleinte jó bulik voltak, mára monotonná váltak. Ezt egyébként csak szenvedélyből lehet csinálni, másként nincs is értelme. Hétköznap edzések vannak, hétvégén pedig versenyek. Egy igazi mókuskerék. Szombathely mellett foglalkozom táncosokkal Celldömölkön, Zalaegerszegen, Sárváron és Ikerváron is.

Nagyon csúnya kérdés következik: öregnek érzed magad?

Az edzések, az utazások és a versenyek töltik ki a napjaimat, így nem veszem észre az évek múlását. Viszont amikor az egykori tanítványom gyerekeivel foglalkozom már, óhatatlanul csontig hatol a felismerés, hogy elrepült az idő.

Van egy szokás, amit csak ti, rockysok ismertek: ez a három puszi!

Igen, ez is azt erősíti, hogy egy nagy család vagyunk. Ezt ne egy adott klubra, egyesületre, vagy megyére értsd. Ugyanígy köszöntik egymást a táncosok akkor is, ha egyikük Debrecenből érkezik, a másik pedig Szombathelyről. Csoda, hogy ebből nem lehet és nem is akarunk kiszakadni?!