Néha az ember úgy érzi, igazán elveszett ebben a mai, modern világban. Nincs egy épkézláb gondolata még a saját problémáinak a megoldására sem. Pontosan ez az érzés fogott el, amikor megláttam ezt a kétség kívül gyönyörű, fekete autót, amint leparkolt, szabályosan, majd mintha a világ legtermészetesebb dolgát végezné, leszerelte a rendszámtábláját hátul, majd elöl is, berekta a csomagtartóba, és dolgára sietett. 

Jöhet ezek után parkolóőr a Szovától, hogy ellenőrizze, van-e a delikvensnek érvényes parkolójegye,

a mikuláscsomagban elhelyezni vágyott papírocska nyomtatásához szükséges adatok kitöltésére vajmi kevés esélye lesz. Röviden: nulla. Persze, tudom, majd hívja a Közterület Felügyeletet, lekamerázzák, meg még talán fel is jelentik szegény párát, de valahogy az az érzésem, nem jön majd zavarba a sporkocsi tulaja ebben az esetben sem. Tuti van már most egy magyarázata az egész ügyre, amiben ő ártatlan, csak jót akart, egyáltalán nem tehet róla, és ha kell, ezt be is fogja bizonyítani. Szerintem, amúgy Legényanyásan, "gondolkodjunk, Béláim". Ha neki lehet, mámint megteheti, mármint szerinte megteheti és meg is teszi, mi miért nem?

Esetleg, mert az emberben valahogy mégiscsak él a vágy a nyugodt élet után? Amit némileg megzavarhat egy feljelentéses mizéria? Vagy mert az a pár száz forint - ami elnézve ezt a gyönyörű autót, a tulajdonosának biztos nem jelenthet gondot - nem éri meg? Meg még ott van a neveltetésünk is, úgyismint tiszteljük a törvényeket,a közösségi élet szabályait, meg hasonlók. És akkor most mi legyen? Fogadjuk el, hogy akinek sok pénze van, drága autóval jár, nem megtehet, de megtesz több mindent? Olyanokat is, amit mi, közönséges földi halandók nem? Vagy várjuk egyszer meg az illetőt és beszélgessünk el vele? Már nem a baseball ütős változatra gondoltam, csak a szimplán verbálisra. Vagy úgyis "tök mindegy"? Jó lenne hinni, hogy lehetséges a fejlődés, neki is, nekünk is!