„A 70-es évek második fele. Már megszülettek a magyar neoavantgard emblematikus művei, a fiatal képzőművészek főiskolásként a nyugati hatás túlzott követésével vádolják, az izgalmas kiállítások alternatív helyen láthatók” – köszönti ez a mondat az új Irokéz Galéria vendégeit a Kapcsolatok című kiállításon.

Fekete-fehér fotók arcokról szól, kompozíciókról, helyekről, egy korról, ahol a három T mindennapi eleme volt a művészetnek. Ez utóbbi kicsit sem zavarta a helyi fotóművészeket, hiszen ők a korukra reflektáló, másképp látó/érző/akaró gondolkodók voltak.

Voltak kapcsolatok, olyan elválaszthatatlan összefonódások, amiktől ma, több tíz év távlatából is szívbemarkoló lesz a válogatás. Ezek megfogható képi-gondolati struktúrák. A szombathelyi 2k Dallos Lászlónak, a legrégebbi fényképész-fotós múlttal bíró elméleti alapjairól indult. Aztán a négy alkotó folyamatosan hatott egymásra. Liszy János, Bonyhádi Károly, Rosta József egy külön világot teremtettek meg internet és csúcstechnika nélkül. Igazi rendszerváltás előtti precízen beállított szelfik voltak ezek.

A helyi erők mellett a budapesti Hajas Tibor, Szombathy Bálint, Tót Endre és Vető János is ugyanennek a korszaknak a nagy ikonjai voltak. Rasperger József grafikusművész elismerő szavakkal nyitotta meg a kiállítást, ő volt az első, aki Szombathelyen fotókört alapított a régi szabályok szerint: laborral, nagyítással, analóg eszközökkel és nagy lelekesedéssel.

Szóval nem csak a fotókiállítás, hanem a gyetyafény-folyosótól, a Voler Mouche-koncertig bezárólag minden stimmelt az Új Irokéz Galéria pénteki megnyitóján. És aki azt állítja, nincs igény a kortárs kultúrára Szombathelyen, annak üzenem, hogy jöjjön el a következőre, mert tegnap alig fértünk be a Képtár alatti időkapszulába.