Minden évben szinte új csapatot kellett építenie dr. Mucsi Péternek, a Haladás VSE-Sportiskola női röplabdacsapat vezetőedzőjének. A rengeteg távozó mellett három igazán rutinos és nagynevű játékost sikerült újra visszacsábítania: Mikos Patríciát, Mohl-Benesóczky Annát és Merklinné Zubor Enikőt.

A keret pedig nemcsak összeállt, hanem ütőképes alakulattá formálódott és ebben vezérszerepet töltött be az együttes csapatkapitánya is.

Mielőtt az idei menetelésetekről beszélnénk, kicsit nézzünk vissza a múltba. Mikor ismerkedtél meg a röplabda sporttal?

A nővéremnek köszönhetően, még 1987-ben. Ő volt az, aki magával vitt egy edzésre és megérintett kicsit ez a világ. Előtte judóztam, mert Pakson Kovács Anti olimpikon miatt mindenki ezt a sportágat választotta. Aztán, ahogy bekerültem az iskolába, ott már a tanároknak is feltűnt, hogy nagyot ugrok, magas vagyok, így hamar sportágat váltottam.

Majd a középiskola végeztével Szombathelyre érkeztél, ahol a neved egybeforrt a röplabdával…

Egy 18 éves lány voltam, amikor a vasi megyeszékhelyre érkeztem 1999 nyarán. Amikor főiskolás lettem még nem terveztem, hogy itt fogok élni, csak így alakult. Persze nagyon hamar megszerettem a várost is, mert augusztusban érkeztem ide először, de két hónappal később már azt mondtam: hazajöttem. Azóta két otthonom van egy Szombathelyen, egy pedig Pakson.

Aztán az élet úgy hozta, hogy minden poszton megfordultál. Ez mennyire volt esetedben tudatos?

Valójában szélső ütőként játszottam legtöbbet, aztán egy sérülés miatt kellett „vándorolnom”. A vállműtétet követően lettem feladó. Mucsi Péter ezen a poszton szeretett volna erősíteni, bizonyos szempontból mindketten nyertünk ezzel. Ezért a 2005/2006-os szezonban többé-kevésbé feladóként játszottam.

Azonban nem csak a pályán mutatott játékod miatt jegyezték meg a neved…

Itt gondolom az edzői karrierre célzol. Nézd, amikor idejöttem három dolgot fogalmaztam meg célként. Szerettem volna első osztályú játékos, testnevelő tanár, illetve edző lenni. Meseszerű, hogy mindegyiket megkaphattam a sorstól. Játékosként mindig is élvezet űzni ezt a sportot. Edzőként már árnyaltabb az a bizonyos kép. Fiatalon kellett idősebbeket tréningezni, ráadásul szerintem rutintalanul tettem mindezt. 22 évesen játékos-edzőként nem kevés ütközési pont volt. Persze a kihívás része csábító, de nyugodtan kijelenthetem, hogy ami elvárható volt tőlem és a csapattól, azt hoztuk. Hiányérzetem azért van, és kicsit fájt, hogy nem vállaltuk az extraligában való indulást.

Aztán kimaradt jó pár év, hiszen édesanya lettél, ezzel együtt pedig szakítottál az élsporttal. Hogy kerültél vissza a csapatba?

Teljesen véletlenül csöppentem vissza. Tavaly elkezdtem mozogni, futni, szimplán önmagam szórakoztatására. Aztán májusban lenéztem két edzésre, de még akkor sem fordult meg a fejemben, hogy visszatérek. Persze puhatolózás, érdeklődés volt a Petitől (dr. Mucsi Péter, a Haladás VSE vezetőedzője - a szerk.), de nem éreztem a röplabda hiányát. Néhány héttel később a Haladás ügyvezetője, Horváth Norbert telefonált, hogy nem gondoltam-e meg esetleg a dolgot. Ezután beszéltünk a férjemmel, és úgy döntöttünk, hogy adunk egy esélyt a dolognak.

Azóta pedig szárnyal a csapat, hiszen az alapszakaszt megnyertétek. Szerinted feljutásra is képes ez a keret?

Annyira azért ne szaladjunk előre. A bajnokság nagyon fontos nekem és az a cél, hogy a legjobb helyen végezzünk. Ehhez viszont az kell, hogy hétről-hétre összeálljunk és csak az előttünk álló feladatokra koncentráljunk. Ha bajnoki cím lesz a vége, akkor nagyon örülünk. Fontosabb viszont az állandóság, mert most egy igazán ütőképes és jó társaság jött össze. Teljesen mindegy, hogy iskola vagy munka mellett játszunk, mindenki hozzáteszi a magáét a sikerhez. Nagyon egyben vagyunk, közös a csapatunk szellemisége. Számomra ez fontosabb, mint az, hogy nagy különbséggel nyerjünk.

Kicsit mégis nézzünk előre, hiszen hamarosan elkészül az új sportkomplexum, ami nektek is egy állandó otthont nyújt. Merklinné Zubor Enikő is szeretne ott játszani, nem?

Dehogynem! Ki ne szeretne játszani egy új csarnokban? Azonban nem tévesztem szem elől azt sem, hogy elsősorban édesanya vagyok, így a gyerekeim az elsők. Nekik és a páromnak rengeteget köszönhetek, mert nélkülük bizonyára nem játszanék most sem. Illetve nagyon fontos számomra, hogy a szórakozásom, a hobbim ne a családtól elvett idővé váljon.