Bogányi Gergely neve nem csak akkor lett ismert, mikor Kossuth- és Liszt Ferenc-díjat nyert, hanem mikor bemutatták a médiaszenzációvá puffasztott Bogányi-zongorát. Magyar zenetörténeti pillanat volt az a néhány első leütés a modern csodazongorán, amihez fogható igencsak kevés van. A zongora aminek lelke van, jellemezték így is, ami hét évig készült, és amit előbb maga a művész finanszírozott, majd európai uniós és más szponzori támogatásnak köszönhetően tökéletesedett. Amúgy ennek az ára nagyon is foglalkoztatta az közönséget, a Google-ban is a találatok között szinte csak erre lehet rákeresni.
Szóval ez a csodazongora és megszólaltatója, Bogányi Gergely zárta az idei Iseumi Játékokat. Szorítottunk, hogy ne szakadjon le az ég és ne mossa el a produkciót, de az Experidance előadással ellentétben szerda este mázlink volt. Gondolhatnánk, hogy ilyen dallamok fölött még az ég is megenyhül, de tényleg így volt. Az első részben zavaró volt, hogy kis sátrat kapott a zongora és a művész, de érthető, ilyen hangszert azért nem illik kitenni az időjárás viszontagságainak, a második részben elbontották mögüle, és csak az Iseum impozáns oszlopai adták a hátteret. Na, az olyan hidegzárós volt még a huszonöt fokos augusztusi éjszakán is.
Bogányi egy zseni, az első leütéstől az utolsóig. Úgy, ahogy kevesen Magyarországon. Úgy vési bele magát a lelkekbe, hogy érdekeljen mennyibe került az a zongora, ami már látványnak sem utolsó. Chopint és Lisztet játszott és ráadásként egy Debussyt. Kiss Márton szombathelyi zongoraművész is beült mellé egy négykezes Schubert-indulóra.
Nem hiszem, hogy aki jegyet váltott erre a hangversenyre csalódott volna, de nem feltétlenül a high-tech csodazongora okán, hanem modern csodaművész miatt, aki pár órára létrehozta klasszikus katarzist.
