Minden alkalommal telt ház előtt lép dr. Csernus Imre az ország egyik legismertebb pszichológusa. Stílusát rengetegen megkérdőjelezik, viszont eredményei a szakember sikerét támasztják alá. A női vízilabdacsapat és a férfi kézilabda együttes mellett is tevékenykedő pszichológus óriási győzelmekhez segítette a magyar sportolókat. A világesemények között pedig előadásokat tart, hogy személyesen is felhívja társadalmunk figyelmét sok hasznos, ám a hétköznapi életben elfelejtett dologra.

Mi jut eszébe arról a szóról, hogy elengedés?

Nagyon összetett kérdés, talán nem is sejti, hogy mennyire. Hiszen ez a szó, sokkal többet rejt magában. Lehet egy munkahely, egy szerelem, vagy egy szeretett hozzátartozónk elvesztése is, amelyet el kell engednünk. Ezt pedig mindenki veszteségnek éli meg.

Miért ragaszkodnak az emberek ennyire különböző dolgokhoz, érzésekhez?

Azt tudni kell, hogy hatalmas egóval rendelkezik társadalmunk minden egyes tagja. Ezek az emberek pedig kétségbeesnek, ha valami nem a szájuk íze szerint történik. Kénytelenek szembesülni azzal a gyarlósággal, amitől egyediek vagyunk. Fel kell ismerni azt is, hogy mindenki emberből van, és nem jöhet minden össze, bármennyire is szeretnénk. Ezek a részsikerek egyébként nagyon simogatják azt a bizonyos egót, önérzetet. A kudarcok alkalmával, ezért siránkozik a többség.

Ezeket a pofonokat, hogy lehet feldolgozni?

Ehhez nem árt, hogy kialakuljon a felnőttség. Amíg ez nincs meg, addig felelősségvállalás sincs, és máris siránkozunk. Teljesen mindegy, hogy a halottak napja közeledik, meghal egy hozzátartozónk, nem sikerül egy vizsga vagy kudarc ér minket a sportpályán.

Direkt hagyta ki a szerelmet? Arra nem igaz ez a megállapítás?

Dehogynem. Az elhamvadt szerelmeket sem akarjuk elengedni. Ekkor az önérzetünkön egy hatalmas sebet ejtenek és gyávák vagyunk kimondani, hogy rosszul értékeltük az adott helyzetet. Találkoztam egy emberrel, aki azt mondta, hogy derült égből villámcsapásként érte a szakítás. Aztán a beszélgetésből derült ki, hogy volt x millió jel, amelyet tévesen értékelt, vagy egyáltalán nem akart tudomást venni róla. Valójában az érzés fájdalmas mivolta miatt nem akarjuk észrevenni ezeket, pedig folyamatosan küldte azt a másik fél.

Hogy lehet ezeket a jeleket felismerni?

Két módszer van. Az egyik, ha bölcs szülőnk, aki mindennek tudatában van, megtanít bennünket erre. A másik út, hogy saját keserves pokoljárás közben döbbenünk rá, hogy ez van. Maga szerint melyik a gyakoribb?

Gyanítom, hogy az utóbbi. Ezek szerint szerelem nélkül nem is lehet boldog életet élni?

Nem. Azért sem, mert bármennyire igyekszünk megvédeni magunkat az esetleges csalódásoktól, érző lények vagyunk. Nem akarja a többség belátni, hogy nem megfelelő ember felé nyitott. Ilyenkor egymás után kapják a pofonokat, amíg el nem jut az általánosítás szintjére. Ilyenkor jönnek a bevett és ismerős mondatok: minden pasi dugni akar, minden csaj egy szemét k*rva. Körbenézhetünk a világban, amikor megy az összehasonlítás. „Nem értem, hogy a p*csába jöhet össze neki ez a jó nő, miközben én menő vagyok a munkámban?!” Ha másként állunk hozzá, akkor kiteljesedünk és kiegyensúlyozott, boldog életet élhetünk.