A migráció nagy kihívást jelent Európa számára abból a szempontból is, hogy akik ide érkeznek, különböző kultúrát, más vallást képviselnek. Mi a véleménye erről a találkozásról?
A világtörténelem során többször előfordult már, hogy népek elindultak az egyik irányból a másikba a jobb megélhetés reményében, vagy a rájuk leselkedő veszély elől menekülve. Új lakóhelyet kerestek maguknak, és ez bizony azzal járt, hogy akik eddig ott éltek vagy elmenekültek a menekültek elől, vagy megpróbáltak együtt élni, letelepedni, egymást tiszteletben tartani. Így az egyik beleolvadt a másikba, az erősebb kultúra asszimilálta a gyengébb kultúrát. Számos ilyen gyászos és szomorú történet van, jó lenne ezekből tanulni és okulni. Nekünk nem a múltba kell révednünk, hanem azt kell megnéznünk, hogy ennek mi a hatása ma Európában, Nyugat-Európában. Mi magyarok az Európai Unió tagjaként szembesülünk a helyzettel.
A magyar rendkívül befogadó, igazi integráló nép, lehetne sorolni azokat a kultúrákat és népeket, akik a honfoglalás óta betelepültek a Kárpát-medencébe és megtalálták a helyüket úgy, hogy az identitásukat sem kell feladniuk, legyenek németek, szlovákok, zsidók, cigányok. Amivel most szemben állunk, az egy teljesen új kihívás, és úgy tűnik, Európa nincs rá felkészülve.
Gyakorlatilag a gazdasággal összefüggő erkölcsi krízis, hogy a világban rendkívül igazságtalan az elosztás. A világ egy apró kisebbsége hihetetlen módon fogyasztja el a megtermelt javakat, miközben milliárdok vannak, akik nyomorban élnek ivóvíz nélkül, háborús övezetben, üldözések között, mélyszegénységben. Itt van egy óriási igazságtalanság. Teológusként, lelkészként az kell hogy mondjam – és ebben az értelemben egyet értek Róma püspökével, Ferenc pápával – ezen a területen a gazdag népeknek, nemzeteknek a politikájának óriási a felelőssége.
Gregersen-Labossa György
Ön szerint idővel összekeveredhetnek vallások?
Nem ezt látjuk. A mohamedizmus vagy az iszlám, ami a kereszténységre nézve főveszélyként jelenik meg Európában, a legkésőbbi monoteista vallás, bizonyos értelemben a zsidó-keresztény kultúrából, hagyományból, törtvényekből merítve építette fel a maga világát, de egészen más rendszer szerint működik. Azt is mondhatnám, hogy bizonyos értelemben antitézise a kereszténységnek. Hogy ebből szintézis vagy keveredés jönne össze, én nem gondolom. Inkább sokkal nagyobb veszély az, hogy vagy a demográfia miatt, vagy akár az erősebb identitás miatt - a nyugati kereszténység identitásválságban van - ez a fajta iszlám gondolatmenet, életkeret elnyomja és kiszorítja azt, ami itt őshonos.
Ebből az következik, hogy átrendeződik Európa vallási térképe?
Ha azt a migránsmozgást nézzük, ami most Európát éri, és szilárdan a számokra, demográfiai adatokra hagyatkozunk – persze nem szabad sosem csak a számokra hagyatkozni, mert mindig vannak váratlan fordulatok, ezt is megtanulhattuk a történelemből – akkor ennek bizony van realitása. Ez borzasztó kihívást jelent a keresztény Európa számára, mert erre nincs felkészülve. Integrációról beszélünk, de hogyan integráljunk, ha a saját identitásunkban is gyengék vagyunk? Integrálni csak egy erős identitás tud.
Az evangélikus egyház tud-e valamilyen módon segíteni a menekülteknek?
Igen, és nemcsak a magyarországi. A német evangélikus egyház például nagy erőkkel vett részt a karitatív szolgálataival az azóta a németek által is elismerten elvétetett mindenféle kritika nélküli befogadásban.
A krízis idején, amikor napjában ezrek, tízezrek érkeztek Magyarországra, mi rögtön felajánlottuk az államnak a segítségünket. A diakóniai szolgálatunk, a civiljeink, önkénteseink, gyülekezeteink, ahol lehetett – főleg a krízispontokon – rendelkezésre álltak. Ez így is helyes, az egyháznak ez a dolga. Az egyháznak az a dolga, hogy az állammal együttműködve a valóban bajba jutott embereknek, az úton lévőknek segítséget nyújtson, hogy támogassuk azokat, akik ilyen vagy olyan módon ránk bízattak.
Mióta a kerítés áll, Magyarország bizonyos értelemben védett helyzetben van. A mi lehetőségeink most azt kínálják, hogy az itt ragadottaknak segítséget adjunk az állammal együttműködve. Nyíregyházán egy integrációs házat nyitottunk, ahova a közeljövőben válasszuk ki azokat a családokat, akik beköltözhetnek. Innen elindulhatnak, nyelvet is tanulhatnak. Lehet, hogy mindez csepp a tengerben, de ezt nekünk is tanulnunk kell. Hiszen ez mindenkit váratlanul ért. Abban az esetben, amikor a humanitárius segítségen van a hangsúly, a jövőben is együtt kívánunk dolgozni a civil szervezetekkel, társegyházakkal, és elsősorban az állammal.
Teológiai szempontból ugyanakkor látnunk kell, hogy a kereszténység megőrzését – például a saját identitásunk megerősítésével, hogy térjenek vissza a templomokba az emberek és tanuljanak meg imádkozni – nem lehet megspórolni. Csak így lehetséges – még ha sokan is jönnek ide idegenek vagy másvallásúak – hogy itt az a fajta hagyomány és szabadság, ami a kereszténységből, a reformációból, bizonyos értelemben a felvilágosodásból következik, megmaradjon. Ha ezt nem tudjuk megőrizni, akkor itt száz év múlva egészen más világ lesz.
