Az utóbbi évek magyar filmjeinek felhozatala egy-két üdítő kivételtől eltekintve elég silány minőséget képviselt, nagyobb sikereket csupán művészfilmekkel sikerült elérnünk. Ezt a tendenciát igyekszik most megszakítani a Kincsem, amely az egyik első kísérlet a magyar közönségfilmek feltámasztására. A csodaló köré szőtt, intrikákkal átitatott szerelmi történet egyszerre izgalmas és rendkívül bájos, bár tudjuk, hogy Kincsem mindenkit legyőz, mégis őszintén tudunk szurkolni neki. Ugyanúgy, ahogy a két főszereplőnek is.
Az alkotók, Herendi Gábor (Valami Amerika 1-2, Magyar Vándor) és Hegedüs Bálint (Liza, a rókatündér) elég lazán vette a száraz tényeket, a fókusz a kalandfilmes sztorira, a romantikus szálra és a remek látványra szegeződött, ezért úgy gondolták nem lesz probléma, ha néhány helyen egy kicsit (vagy épp nagyon) eltérnek a történelemkönyvek lapjaitól.
Így alakult, hogy a valóságban négy fiútestvér egyikeként felnőtt, filigrán alkatú Blaskovich Ernő itt egy gyerekkorában árván maradt, kisemmizett kiskamasz, majd egy jóképű, de felelőtlen életét elő fiatal férfi, aki tartozást tartozásra halmoz. Kilátástalan helyzetéből egy betörhetetlennek tűnő kanca rángatja ki, akit egy fekete fehér macska segítségével megszelidít, majd minden idők egyik legjobb versenylovává edz. Ezzel nem csak anyagi helyzete látszik rendeződni, hanem közelebb kerül ahhoz is, hogy bosszút álljon apja gyilkosán, Otto von Oettingen bárón. Azonban arra maga sem számít, hogy beleszeret a báró gyönyörű lányába, Klaraba.
A Kincsem közel hárommilliárdos költségvetése elsőre soknak tűnik, azonban ne felejtsük el, hogy ez a közel tíz millió dollárnak megfelelő összeg töredéke egy hollywoodi blockbusterének. Ahhoz viszont pont elég, hogy magyar filmektől szokatlanul merész látványvilágot, jelmeztervezői munkát és számítógépes technikával kézült képsorokat láthassunk. Ahogy a sztoriban, a jelmezekben sem ragaszkodtak a szakemberek a korhű megjelenéshez, a ruhák inkább tűnnek a 19. századi öltözködés egy alternatív újragondolásának, mint a kor divatjának. Ettől függetlenül remekül néznek ki, és pontosan illenek a rendező által megteremtett környezetbe. A film néhol egy kis túlzott lazaságot is megenged magának, random módon kapunk a kortól teljesen eltérő zenét, viselkedést vagy szóhasználatot.
A két főszereplő, Nagy Ervin és Petrik Andrea remekül mutat a nagyvászon, lubickolnak a szerepeikben. Ernő figurája eléggé összetett ahhoz, hogy Nagy Ervin kellőképp kihasználhassa a benne rejlő lehetőségeket, sőt talán még egy kicsit a saját stílusából is bele tudott vinni a figurába. A kissé gőgös és érinthetetlen Klara Petrik Andrea miatt lesz emberi, és neki tényleg elhiszem, hogy a jégpáncél egy érző női szívet takar, aki pont annyira vágyik a szerelemre, mint bárki más. A mellékszereplők is jócskán adtak hozzá a sikerhez, Gyabronka József ugyanúgy remekel Ernő gyámjának szerepében, mint Gáspár Tibor a gróféban.
Habár a befejezés kissé hirtelen, összecsapott és kaotikus hatást kelt (a kevesebb több lett volna), összességében nagyon jó élményekkel távoztunk a teremből. Én ezt a filmet mindenkinek ajánlom, aki el tud vonatkoztatni a történelmi tényektől, a Kincsemre inkább egy valóságos alapokra helyezett romantikus kalandfilmre, mint egy versenylóról szóló történetre kell tekinteni. Mert mg az elsőnek pocsék, a másodiknak igazán zseniális és szerethető.
Ezekben az időpontokban nézheted meg a Savaria moziban, ezekben pedig a Cinema Cityben.
