A kínai sportolók sanyarú sorsáról az egyik legnagyobb példányszámú brit napilap a Daily Mail is beszámolt, ahol fotókkal ilusztrálva mesélik el a kínai sportolók szörnyű történetét. A világ több vezető médiuma is beszámolt arról, hogy bizony a kínai sikerek mögött embertelen módszerek állnak. A szintén brit The Telegraph és a német Reuters is cikket szentelt a történetnek. Az országban hagyománya van annak, hogy a fiatal, sporttehetségnek ítélt gyerekeket elszakítsák a családjuktól. Az országot toborzócsapatok járják, hogy újabb és újabb, megfelelő képességekkel rendelkező gyerekeket gyűjtsenek be. Már két évesen elszakítják a gyerekeket szüleiktől és elviszik a Kínában működő 3000 sporttábor egyikébe. Ezek államilag szponzorált, kiképzőtáborokhoz hasonló felkészítő központok. Itt elképesztő, sokszor a kínzás fogalmát kimerítő módszerekkel trenírozzák arra, hogy egyszer majd az ország büszkeségei, Kína méltó képviselői legyenek a világ legrangosabb sporteseményein.
A faarcú edzőket nem hatja meg a fájdalomtól zokogó, megfélemlített gyerekek látványa, az edzőket nem érdekli a fájdalom vagy a sírás, ha kell, ütik, verik a gyerekeket, és visszazavarják a kicsiket edzeni. Folyamatosan azt hajtogatják nekik, hogy aranyat kell szerezni, mert csak azzal tudnak dicsőséget szerezni a hazájuknak. Minden falra is hatalmas betűkkel ki van írva, hogy ARANY. Kína elképesztő összegeket költött ezekre a sportakadémiákra. Erre jó példa, hogy az 1988-as szöuli olimpián kínai sportolók csak öt aranyérmet szereztek, 1992-re Kína lett a negyedik legtöbb aranymedállal büszkélkedő ország. A 2008-as pekingi játékokra már 30 000 atlétát készítettek fel, ami ötször annyi, mint ahányan valójában Kína színeiben részt vettek az olimpián.
A módszerek elképesztően hatékonyak, ami a kiemelkedő eredmények gyors elérését illeti. Gondoljunk csak arra, hogy a 16 éves kínai úszó, Ye Shiwen, szinte századra ugyanannyit úszott 400 méteren, mint a szám olimpiai bajnoka, a 28 éves amerikai Ryan Lochte aki egész életében, edzett készült. Erre jön egy kínai lány és ugyanezt az eredményt hozza, az első komoly világversenyén. Hihetetlen.
Évente egyszer láthatják szüleiket, akikkel sokszor akkor sem engedik a találkozást, amikor azok eljönnek a versenyeikre. Az hogy mennyire elszakadnak a családjuktól azt jól példázza a kínai Wu Minxiának az esete. Percekkel azután hogy mesterhármast ért el a nők 3 m-es műugrásában és ezzel sporttörténelmet írt, családja úgy döntött, hogy ez a megfelelő pillanat arra, hogy elárulják lányuknak a szörnyű családi titkot. Bevallották lányuknak, hogy elhunytak a nagyszülei. Már több mint egy éve. Ahelyett, hogy ezt elmondták volna időben, inkább titokban tartották a műugrónő előtt. És ezzel még nincs vége. Wu azt is csak most tudta meg, hogy édesanyja mellrákkal küzdött éveken át.
Persze gondolhatnánk, hogy a szülő k tiltakoznak ez ellen a bánásmód ellen, de az igazság az, hogy a kínai szülők számára nincs nagyobb elismerés, mint hogy gyermeküket felajánlhatják az országnak. Önként mondanak le, vagy épp ajánlják fel gyermekeiket és büszkék arra, hogy ezt a magasztos célt szolgálják csemetéjük. Korábban is volt már balhé a Kínában folyó rendszerről, amikor napvilágra került néhány fotó, amin tisztán látszik, hogy a gyerekek zokognak, annyira fáj nekik az, amit az edzők csináltatnak velük. Akkor az Olimpiai Bizottság nyomozásba kezdett, de a mai napig nem változott semmi. Azt is meg kell említenünk, hogy a kínai kormány csak és kizárólag az aranyérmeseknek küldi el gratulációját a nemzeti hírügynökségen keresztül, az ezüst- és bronzérmesek pedig szinte bukott sportolóknak számítanak. Ezek után az már nem is meglepő, hogy az egyik országos napilapjuk ádázul kritizálta azt a 17 éves súlyemelőt, akinek nem sikerült érmet szerezni.
