Világsztárok sora gratulált Szoboszlainak az eljegyzéshez az Instán, Haalandtól Alexander Arnoldig, sőt még Fabrizio Romano is

mandiner.hu • 2024. október 18., péntek •
Mutatjuk, mit üzentek a hírességek a Liverpool magyar válogatott középpályásának.
Világsztárok sora gratulált Szoboszlainak az eljegyzéshez az Instán, Haalandtól Alexander Arnoldig, sőt még Fabrizio Romano is

„Bravo Tes”, azaz Bravó, Tesó – üzeni a válogatottsági csúcstartó Dzsudzsák Balázs. Özönlenek a jókívánságok Szoboszlai Dominiknek és immár menyasszonyának, Buzsik Borkának, miután a sztárfocista bejelentette: megkérte a párja kezét, s a volt szinkronúszó igent mondott. Csütörtök kora délutánig közel félmillióan lájkolták a posztot!

Marco Rossi szövetségi kapitány szívecskés emojival és tapssal fogadta az örömhírt - írja a mandiner.hu.

A korábbi salzburgi csapattárs, a Manchester City világsztárja, Erling Haaland szinte lemásolta olasz-magyar kapitányunkat, persze nem maradhatott el a védjegyévé vált imádkozós, meditálós kezeket ábrázoló ikon. Az ismert transzferguru is lájkolta Szoboszlai bejegyzését egy szívvel és egy tapssal.

„Sok boldogságot nektek!” – írja a válogatottbeli csapattárs, már házas és édesapa Botka Endre, a Ferencváros védője.

Kifejezte örömét többek között Dani Olmo, Csoboth Kevin, az RB Leipzig, Trent Alexander-Arnold is, és még mindig sorban állnak ismert és ismeretlen követők, hogy gratuláljanak...

 

közösség

további frisss

lap tetejére