Vas Kata Blanka indul a Tour de France-on

• 2024. augusztus 08., csütörtök •
A párizsi olimpián negyedik helyezést elért magyar kerékpáros ott lesz az SD Worx-Protime csapatában a francia versenyen.
Vas Kata Blanka indul a Tour de France-on

Az Instagramon bemutatta az augusztus 12. és 18. között esedékes női Tour de France-on szereplő csapatát a  Team SD Worx-Protime kerékpárcsapat, amelybe bekerült a párizsi olimpiai játékokon negyedik helyet elért Vas Balnka is – vette észre a Nemzeti Sport. A csapat az olimpiai negyedik Vas Blanka mellett nevezett három holland kerékpárost, az összetettben tavaly győztes holland Demi Volleringet, továbbá Lorena Wiebest és Mischa Bredewoldot, valamint a luxemburgi Christine Majerust, az olasz Barbara Guarischit és az új-zélandi Niamh Fisher-Blacket - írja a Mandiner.

A Team SD Worx-Protime Danny Stam sportigazgatót idézve úgy fogalmaz: „Olyan csapattal állunk fel, amelynek tagjai különböző terepeken megállják a helyüket. Minden szem ránk szegeződik, de ehhez már hozzászoktunk. Tavaly kiemlkedően jól teljesítettünk, és idén is színesíteni, megnehezíteni szeretnénk a versenyt. Természetesen szeretnénk szakaszokat nyerni, de a fő cél az, hogy megvédjük Demi Tour-győzelmét.” 

Forrás: mandiner.hu

közösség

további frisss

lap tetejére