Többnyire napsütéses, néhol felhős idővel indul a hosszú hétvége

• 2024. augusztus 17., szombat •
Közepesen felhős, többnyire napsütéses időjárást hoz a szombat, csapadékra bizonytalan számosságban és elszórtan számíthatunk. A legmagasabb hőmérséklet 30 és 39 fok között alakul, több harmad- és másodfokú riasztás is érvényben van az ország tájain.
Többnyire napsütéses, néhol felhős idővel indul a hosszú hétvége

Szombaton általában közepesen felhős időre van kilátás többórás napsütéssel, de lesznek olyan tájak, ahol átmenetileg erősebben megnövekszik a felhőzet – írja az Index.

Záporra, zivatarra, helyenként időszakos esőre is számíthatunk bizonytalan számosságban, de akár több helyen. A Dunántúl délnyugati részein valószínű legkevésbé csapadék. A szél csak zivatarok környezetében lesz erős vagy viharos.

A LEGMAGASABB NAPPALI HŐMÉRSÉKLET 30 ÉS 39 FOK KÖZÖTT ALAKUL, A TARTÓSABBAN FELHŐS TÁJAKON MÉRHETJÜK AZ ALACSONYABB ÉRTÉKEKET.

A hétvége utolsó napján, vasárnap is többórás napsütésre van kilátás a gomoly- és fátyolfelhők mellett. Szórványosan kialakulhat zápor, zivatar, délkeleten, keleten kisebb, máshol nagyobb számban. A déli, majd az északnyugatira forduló szelet élénk, helyenként erős, zivatarban viharos lökések kísérik. Hajnalban 16, 25, délután általában 34, 40, nyugaton 31, 33 fok valószínű.

Harmad- és másodfokú figyelmeztetések is érvényben vannak

Az ország legtöbb vármegyéjére – Baranya, Somogy és Zala kivételével – elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést adtak ki zivatar, valamint egyedül Győr-Moson-Sopron vármegyére felhőszakadás veszélye miatt.

MAGAS KÖZÉPHŐMÉRSÉKLET MIATT HARMADFOKÚ FIGYELMEZTETÉS VAN ÉRVÉNYBEN BARANYA, BÁCS-KISKUN, BÉKÉS, CSONGRÁD-CSANÁD, VALAMINT TOLNA VÁRMEGYÉKBEN, MÁSODFOKÚ RIASZTÁS PEST, FEJÉR, HAJDÚ-BIHAR, SOMOGY ÉS JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK VÁRMEGYÉKBEN.

A meleg miatt citromsárga, elsőfokú riasztást léptettek életbe Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala vármegyékben.

Zivatarok miatt légszomj, a napsütés miatt napszúrás és hőguta fenyeget

Szombaton is folytatódik a hőség, ez pedig az egészséges szervezetre is megterhelő lehet – írja orvosmeteorológiai jelentésében az Időkép. A nagy melegben nagyon magas lesz a napszúrás és a hőguta kialakulásának kockázata, könnyen túlhevülhet a testünk.

A trópusi éjszakák miatt még kialvatlanabbak, fáradtabbak lehetünk. Erős fejfájás, migrén, rosszullét, keringési és légzőszervi panaszok jelentkezhetnek, azonban a sztrók és az infarktus kockázata is nő.

ÁLTALÁNOS TÜNET LEHET A FÁRADÉKONYSÁG, A BÁGYADTSÁG ÉS AZ ALUSZÉKONYSÁG.

Az ország északi felén már nagyobb területen kialakulhatnak zivatarok, környezetükben fülledtté válik a levegő, nehézlégzés, légszomj jelentkezhet, felerősödhetnek az asztmások tünetei. A napos időben 10 és 16 óra között mindenhol erős lesz az UV-sugárzás, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.

Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére