A böjt, az étkezéstől való tartózkodás már a korai időszakoktól jelen volt a kereszténységben – írja a Mandiner. A húsvét előtti böjtöt eleinte kizárólag nagypénteken és nagyszombaton tartották. A negyvennapos – hamvazószerdától húsvétvasárnapig tartó – étkezési megtartóztatás fokozatosan alakult ki, a VII. század elején vált szokássá, majd 1091-ben II. Orbán pápa törvénybe is iktatta,
emlékezésként arra, hogy Jézus, mielőtt tanítani kezdett volna, negyven napig böjtölt a pusztában.
A hamvazószerda a húsvét előtti negyvenedik hétköznap. Hamvazószerdát böjtfogó szerdának, szárazszerdának vagy aszalószerdának is nevezik, az időszak liturgikus színe a bűnbánatot jelképező lila. A II. vatikáni zsinat rendelkezésére 1966 óta szigorú böjti nap csak hamvazószerda és nagypéntek, amikor tilos a hús, a nap folyamán csak egyszer szabad jóllakni, de megengedett két másik, csökkentett mértékű étkezés.
Mentesülnek ez alól a 18 év alattiak és a 60 év fölöttiek, a betegek, az állapotos nők, a szoptató anyák és egyes foglalkozások gyakorlói.
Az egyház tanítása szerint az önmegtartóztatást más tekintetben is gyakorolni kell. Ez az időszak arra szolgálhat, hogy a hívők megtanulják uralni vágyaikat, elmélyüljenek hitükben húsvét előtt, amikor a megváltást ünneplik a keresztények. Ahogy Szent Ágoston mondta:
„A böjtölés tisztítja a szívet, megvilágítja az értelmet, erősíti az akaratot, gyöngíti az érzékiséget, megfékezi a vágyakat, a szenvedélyek fáklyáit eloltja, és meggyújtja a tisztaság világosságát”.
A korai egyházban a bűnbánati felkészülés első napján, hamvazószerdán a mezítlábas, zsákruhába öltözött bűnösöket a püspök a templomba vezette. A bűnbánati zsoltárok elimádkozása után fejükre hamut hintett és kiutasította őket a templomból, miként Isten is kiűzte az első emberpárt a Paradicsomból, nekik nagycsütörtökig tilos volt belépniük a templomba.
A hamuval hintés ősi jelképe a bűnbánatnak, mert a hamu az elmúlásra, a halálra figyelmeztet.
Nyitókép: Erdő Péter bíboros is sokszor hangsúlyozza a böjt fontosságát. Fotó: MTI/Kovács Attila
Forrás: mandiner.hu